KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Clara

Vajda Judit

Geliebte Clara – német-magyar-francia, 2008. Rendezte: Helma Sanders-Brahms. Írta: Helma Sanders-Brahms, Nicole-Lise Bernheim és Colo Tavernier. Kép: Jürgen Jürges. Szereplők: Martina Gedeck (Clara Schumann), Pascal Greggory (Robert Schumann), Malik Zidi (Johannes Brahms), Fesztbaum Béla (Tausch), Takátsy Péter (Wazielewski). Gyártó: Integral Film / MACT Productions / Medienboard Berlin-Brandenburg / Objectiv Filmstudio. Forgalmazó: Grant Film Kft. Feliratos. 107 perc.

 

Habár a Clara rendezője, Helma Sanders-Brahms alakítja az egyik főhőst, Johannes Brahmst, az operatőr Jürgen Jürges pedig a címszereplő leszármazottja, a személyes érintettséget a filmesek nem tudták alkotásuk javára fordítani. A Robert Schumann, felesége és Brahms közötti bonyolult viszonyról – nem pedig, ahogy azt a cím sugallja, egyedül Clara Schumannról – mesélő mű érdektelen marad, annak ellenére, hogy a nyitány valami sokkal többet és szebbet ígér (a művészházaspár irodalmian emelkedett párbeszédét tartalmazza), ahogy az elemelt, szívhez szóló zárlat is csodaszép. Csak ami a kettő közt van, az nem akart összejönni.

A rendező persze eleve nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nem lehet mindegyik zenészéletrajz olyan ihletett és látványos, mint az Amadeus, és valóban nagy kihívás túllendíteni a nyersanyagot a poros biográfiánál, hogy a letűnt korok zenéjével és az azt megszólaltató elfeledett figurákkal a ma emberét is megszólítsák. Olyan nagy a kihívás, aminek Helma Sanders-Brahms nem tudott megfelelni – hiába dolgozott együtt Pasolinivel, úgy tűnik, nem sikerült túl sok eredetiséget és újító szellemet kölcsönöznie mesterétől. Sematikus alkotásába a Schumannt játszó Pascal Greggory próbál életet lehelni, aki azonban sajnos sokszor túllő a célon, és hangoskodva ripacskodik.

A Schumann házaspár és Brahms története korábban mást is megihletett, és a Clara az 1947-es Clarence Brown-filmmel való összehasonlításban is alulmarad. Habár a Szerelmi dal sem remekmű (inkább csak a főszerepet játszó Katharine Hepburn életműve szempontjából érdekes), sokkal merészebb a későbbi alkotásnál: egy igazi nagyszabású, klasszikus hollywoodi mozi, amelyben nem félnek rengeteget zenélni és nem kevés humort csempészni az alapvetően tragikus cselekménybe, ráadásul az igazi dráma a koncert- és zenetermekben bontakozik ki – míg a Clara beérte Schumannék hálószobájával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9858