KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mamma Mia

Tüske Zsuzsanna

Mamma Mia – amerikai-brit, 2008. Rendezte: Phyllida Lloyd. Írta: Catherine Johnson. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Stig Anderson, Benny Andersson és Björn Ulvaeus. Szereplők: Meryl Streep (Donna), Colin Firth (Harry Bright), Pierce Brosnan (Sam Carmichael), Amanda Seyfried (Sophie), Stellan Skarsgard (Bill), Julie Walters (Rosie), Christine Baranski (Tanya). Gyártó: Internationale Filmproduktion Richter / Littlestar / Playtone. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 109 perc.

 

A tavalyi nyár termése, a sziruppal felöntött Hajlakk után idén egy újabb napfénytől és boldogságtól duzzadó darab örvendezteti meg az elfogult musicalrajongókat. Ezúttal nem remake-ről, hanem egy színpadi mű adaptációjáról van szó, amelynek kiváló és klasszikus alapanyaga, az ABBA-slágerekből összeállított dalcsokor többszörös fénytörésen át jutott a hagyományos koncertelőadásoktól a sikeres színházi premieren át végül a filmes debütálásig.

A történet, melyet a négy nett svéd legismertebb dalaihoz kanyarítottak, egy görög szigeten játszódik. Itt él a középkorú hoteltulajdonosnő, Donna (Meryl Streep) egyetlen lányával, Sophieval (Amanda Seyfried), aki anyja viharos fiatalkori szerelmi életének eredményeképp még sosem találkozott saját apjával. Ahogy esküvőjének napja közeledik, a lány egyre inkább szükségét érzi annak, hogy a megfelelő férfi kísérje oltárhoz, ezért három levelet ad fel a három lehetséges apa-jelöltnek és meginvitálja őket a nagy eseményre, hogy végre fény derüljön anyja titkára. Így kezdődik el a shakespeare-i jelmez flitteres verziójába öltöztetett kalamajka, hiszen a három idősödő trubadúr hamarosan a szigetre érkezik – esetünkben egy klasszikus romantikus regényhős (Colin Firth), egy északi születésű entellektüell (Stellan Skaarsgard) és persze a legnépszerűbb titkosügynök (Pierce Brosnan) daloló alteregójának személyében.

Phyllida Lloyd alkotása formai szempontból hozza az ABBA-dalok filmes kíséretéhez tapadó hagyományt, amennyiben a Muriel esküvőjéhez vagy a Priscillához hasonlóan megidézi a régi videoklipek képi világát. A musical – azon túl, hogy vakon elkötelezi magát a játékosság mellett – megpróbál felvillantani némi öniróniát is, amely a szereplőválasztásnak eleve egyenes következménye lenne: de kellő fanyarság híján a fagylalt csúnyán visszanyalt, így a végeredményben az azúrkékre izzított háttér előtt csupán egy vidám panoptikum tagjainak csetlése-botlása zajlik minden spiritusztól és humortól mentesen.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/08 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9567