KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mindörökké Batman

Hirsch Tibor

Mégis mi volna örök ezen a Batmanen? Biztosan nem az a lebernyeges maskara, amihez, ha már az alkotók ragaszkodnak hozzá, nem is túl könnyű jól szervülő, de változatos Szép Új Világokat kitalálni, filmről-filmre. Mert ha a képregényt idéző, füstös-opálos horror-art-deco már megvolt, akkor jöhet-jönnie kell a pszicho-városnak, lázálom-kivetüléseivel, igazi, filmtörténeti értékű expresszionista látvány-idézetekkel. Ha pedig ez is megvolt, akkor még mindig be lehet lopni a képbe némi fényes szögletességet, a gomolygást és fénytörést meghagyva, de nyakonöntve filteres csillogással, fluoreszkáló szilánkokkal. Ezáltal egyszersmind tovább lehet táncolni bizonyos megszilárdulni sem bíró, nevetségesen friss konvencióktól: gomolyogjon csak a világ a jók körül, fluoreszkáljon a rosszak körül, és ne fordítva; kivéve amikor jó és rossz összecsapnak: az viszont legyen úgy originális, hogy ne tudja érzékeltetni a leggátlásosabb posztmodernhívő recenzens szózuhatagja sem…

A mundér és az autó tehát nem változik, de ezen kívül Batman 1, 2, 3...n nem hogy nem örök, de mást sem tesz (nem tehet mást), mint finoman átalakul, méghozzá gyilkos iramban, abban az őrült képpreparációs licit-versenyben, ahol – Batmanéktől légvonalban nem is túl messze – az MTV vagy a multimédiagyárosok diktálják a tempót.

Hogy akkor mi lehet a cím magyarázata? Talán az, hogy a képregény mostani újraálmodói úgy döntöttek, helyére teszik végre Denevérembert. Eszerint: az örök Batman –Batman-szindróma.

A kisfiút bántotta a gonoszok mindenütt jelenlévő és a részletekben (is) lakozó külön-univerzuma. A kisfiú kitalálja Batmant, aki e világon bosszút áll. Minthogy a gyerek túlságosan is hisz Batman létezésében, a Denevérember betegség, melyet pszichológussal kell gyógyíttatni. Következő fokozat: a gyerek még erősebben hisz Batmanben – a betegség súlyosbodik. Harmadik fokozat: a gyerek hite akkora, hogy Batman megszületik – tehát elmúlik a betegség.

Az új Batman filmnek további specialitása, hogy a fenti mese-fokozatok egymásra kopírozódnak. A tetterős, gyakorló Batman valóban pszichológussal gyógyíttatná ki magát a rossz emlékek indukálta Batman-hitből, vagyis a Batmanségből. Csakhogy Batman csak Batmannek betegség. A Városnak közintézmény. A pszichológusnőnek szerelem. A történet attól válik méltóvá foglalatához, a zenei- és látványőrülethez, hogy valamennyi, amúgy nem túl eredeti szüzsé-gépezet egyszerre és teljes gőzzel dolgozik benne: Batmané, akit le kell győznöd magadban, Batmané, akit fel kell támasztanod, Batmané, aki meg akarja váltani magát a szerelem által, Batmané, akit az emberiség érdekében soha nem szabad megváltani, Batmané, aki átadja a stafétabotot, Batmané, aki van, Batmané, aki nincs.

Ahol minden szemfájdítóan (és megítélhetetlenül) kavarog, ott egyenesen jólesik megpihentetni tekintetünket valami régi értelemben vett műhibán, biztos rosszon, például a képregényből előráncigált Robin-fiúcskán, Batman társán, akinek elfelejtett feladatot írni a forgatókönyvíró, vagy a Joker gonoszságát elhomályosító média-mágus figuráján, aki otrombán szimbolikus és szájbarágósan aktuális ott, ahol pedig minden más elegánsan és értelmezhetetlenül lebeg a semmiben.

Ha Batman nem is örök, a róla szóló filmeknek lassan mégis lesz állandó küldetésük. Demo-filmek. A kép- és mese-szertelenség rendszeres demonstrációi. Ez nem kis feladat, és amikor sikerül, nem csekély dicsőség.

„Ultimate”: az angol szó elkoptatott reklám-fordulat, a mindenkori „leg”-et jelenti. A mindenkori Batman-folytatás: ultimate film. A piacon éppen kapható legzsúfoltabb mozi. Az ilyesmit pedig szeretni is lehet. A szem fárad, a szeretet nő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=956