KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Keresztapa III.

Kövesdy Gábor

 

Törvényes céggé kell tenni a családot – foglalta össze az ifjú Michael Corleone még A Keresztapa I. végén a maga követendő stratégiáját. S itt, a harmadik részben, az immár élemedett öregúr valóban üzletemberként jelenik meg, aki megpróbálja tisztára mosni a családi tőkét, és rendben hátrahagyni a birodalom pénzügyeit. De ekkor már feltűnik ellenpárja is, a harmadik generációhoz tartozó utód-jelölt (potenciális családfő) személyében. Ő tudatosítja a szakma alaptörvényeit, melyeket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, valamint, hogy a gyengeség jelét mutató óriás törvényszerűen törpévé válik. S minthogy ez a szicíliai eredetű maffiózóság nem mesterség, hanem meghatározott kulturális gyökerekhez kötődő életforma, eképp nem lehet nyugdíjba menni belőle. És éppen ez, a szakma életforma-volta akadályozza a Corleone-dinasztiát, a piszkos mesterség vágyott feladásában és a megszerzett gazdasági és politikai hatalom nyugodt élvezetében. A gengszter-tematika ilyen olvasatban nem elsősorban bűnügyi kérdéseket vet fel, hanem azt a problémát, hogyan illeszkedik az államok-fölötti modern kapitalizmusba egy patriarchális-feudális jellegű gazdasági szisztéma és társadalmi értékrendszer. A kettő közti közvetítésre a film a legerősebb továbbélő hagyományos struktúrát, az egyházat, a Vatikánt szemeli ki, ami telitalálat, bár nem hiszem, hogy ezt a dramaturgiai leleményt a Szentszék a kellő megértéssel fogadná. A Keresztapa III. tehát nem klasszikus bűnügyi gengszterfilm, de közvetlen előzményeitől. Itt ugyanis a maffiózók gazdasági ügyekkel foglalkoznak, nem pedig védtelen személyek vagy közösségek terrorizálásával. Üzletemberek üzletemberként nyírják egymást a politikai és gazdasági huncutságok zárt világában, melyhez az amerikai átlagnézőnek nincs semmi köze, következésképp ezektől a gengszterektől félnivalója sincsen. Igaz, Coppola mesterien alkalmazza a Hitchcocktól származó suspense-technikát, a „lebegtetett” feszültséget, amely a néző beavatása helyett a bizonytalan többértelműség és az események késleltetése révén hat. (Az előző két rész kulcsjelenetei is ezzel a módszerrel készültek, de most nem csupán egy-egy jelenet felépítését, hanem a film egész cselekményvezetését ez hatja át.)

A klasszikus családregények az emberi–társadalmi, történelmi képződmények életútját modellálják, vagyis óhatatlanul az elmúlás felé mutatnak. A Keresztapa első részében a Brando-alakította Don Corleone még szörnyként is éppoly méltósággal és ünnepélyességgel távozik az árnyékvilágból, mint villámlás és mennydörgés közepette a dinasztia-alapító öreg Buddenbrook. Michael Corleone már egyszerűen csak lefordul a székről, mint a „fogfájásba” belehaló Thomas Buddenbrook szenátor. Vajon a 90-es évek kényelmes biztonságérzetű Amerikája domesztikálja-e a Gengsztert? Ha igen, – vagyis folytatódik A Keresztapa III. által megfogalmazott trend – ezzel a maffiózókat multinacionális cégek ügyvezető igazgatóivá fokozná le, akiknek (családi vagy egyéni) hanyatlása vagy sikertörténete éppoly kevés izgalmat kelt majd, mint a Dallas-család vagy a Guldenburgok kalandjai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4098