KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az órák

Könyvsors

Békés Pál

Senki sem fél már Virginia Woolftól. Első a bestseller-listán.

 

Mindenekelőtt vegyük számba, mi mindenről van szó. Először is Virginia Woolf talán legjobb regényéről, az 1925-ös Mrs. Dalloway-ről. Továbbá egy másik regényről, melyet Michael Cunningham írt javarészt a Mrs. Dalloway hatására. A kötet Az órák címen látott napvilágot 1998-ban, és alig jelent meg a boltokban azon nyomban záporozni kezdtek az elismerések: az amerikai PEN klub Faulkner-díját a Pulitzer-díj követte.

Végül pedig az utóbbi regényből készült filmről.

A három mű szálai sokszorosan átszövik egymást, bizonyos értelemben még az időben visszafelé haladva is, hiszen Cunningham azt a címet adta sikerkönyvének, amit eredetileg Woolf szánt saját művének, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ebben az értelemben Cunningham mintegy újraalkotta a Woolf-regény egy korai változatát, és ezt beleszőtte saját történetébe, amiként részben újraalkotta az írónőt is, azzal, hogy megtette regénye egyik valóságos és fiktív elemek keverékéből gyúrt hősének. A Mrs. Dalloway új olvasói pedig (hiszen elegendő volt a mozisiker előszele is, és azonmód feltámadt az érdeklődés a karcsú kötet iránt; a könyv az óceán mindkét partján megjelent a bestseller-listákon) már a film szűrőjén keresztül látják Woolf remekművét.

Tuti siker – fölényeskedhetnénk. De hát nem az. Különös istenkísértés, az érzelmes és az érzelgős határán balanszírozó hollywoodi bravúrária, átélhető fájdalmak, megrendítő veszendőségek és értelmezhetetlen szenvelgések feszesen szerkesztett vegyüléke. A mindennapi létben lappangó halál rettenetének megérzékítése és a már-már kötelező leszbikus vonzalmakból és AIDS-horrorból összeeresztett giccs elegye. Ez mind. „Megrendítő remekmű” – írja egyik kritikusa. „Elismerésre méltó, szeretetre nem” – így a másik. „Vigye az Oscart, aztán felejtsük el” – suhint oda a harmadik. A film – mely néhány apróbb változtatástól eltekintve hűen követi Cunningham regényének szerkezetét – három szálon fut.

Az első – legkisebb terjedelmű – Virginia Woolf életének azon napját követi, melyen elkezdte írni a Mrs Dalloway-t (akkor még Az órák címen) s ezt a regénytörténeti jelentőségű pillanatot ravaszul összemossa az írónő életének utolsó óráival s a végjátékkal, amikor súlyos depressziójától gyötörve, kövekkel a zsebében belegyalogolt a jéghideg Ouse folyóba. Ez az előrevetített, prológusként felmutatott öngyilkosság pendíti meg a film alaphangját.

A második szál Laura Brown Los Angeles-i háziasszony egy napjának története az ötvenes évek elején, amikor férje születésnapjára készülve tortát kellene készíteni urának, ám egyetlen vágya van, hogy békében olvashassa a Mrs. Dalloway-t, melynek varázslatos világa mintegy beszippantja, magához hasonítja, olyannyira, hogy elhagyván otthonát, elmegy egy szállóba, öngyilkossági gondolatoktól kísértve, ám nem követi el a végzetes tettet, csak olvas néhány órácskát, majd hazatér.

A legterjedelmesebb történet napjaink Manhattanjét idézi, ahol Clarissa Vaughan (keresztneve véletlenül azonos a Woolf regény címszereplőjének keresztnevével, barátja Mrs. Dalloway-nek becézi) arra készül, hogy este partit adjon AIDS-ben haldokló, nemrégiben díjazott költőbarátja tiszteletére. A cselekmény szintjén pontosan ugyanazt teszi, mint a Woolf regény hősnője: jön, megy, cseveg, vásárolgat, partit szervez, ringatódzik egy átlagosnak induló hétköznap hullámain.

A három szál közül kettő, a két amerikai végül összeér: a reménytelen vergődésének öngyilkossággal véget vető beteg költő anyja – mint kiderül – Laura Brown, aki annak idején végül is öngyilkosság helyett csupán hátat fordított családjának és új életet kezdett a kontinens másik végében.

Mindhárom eseménysor egy-egy átlagos júniusi napon játszódik – akárcsak a Mrs. Dalloway – s mindhárom banális, apró eseményekből építkezik, amennyiben egy csokor virág megvásárlása, egy torta elkészítése, egy mondat leírása életünk közhelyei közé tartozik – akárcsak a végső banalitás: a halál. Mert hiszen e körül forog a film, ez az a közös mag, mely kapcsolatot teremt az egymástól térben és időben oly messze szaladó szálak közt: a halál szüntelen kísértése és az egyetlen – noha csak ideiglenes – menekvést kínáló szeretet iránti olthatatlan szomjúság.

Szűk terekben, javarészt belsőkben és végső soron legbelül, a lélek világában játszódnak ezek a történetek. Feszültségüket nem az események sodra, hanem a viszonyok dinamikája adja. Minden képkocka a harsányság, a külsődlegesség, a szüntelen rohanást, a sebességet minimálkövetelménnyé avató szemlélet antitézise.

Meglehet a film a különböző típusú európai és amerikai érzékenységek között a giccshatáron egyensúlyozva, olykor átlépi a mesgyét, mégis, olyasmit tesz, amire igen régen nem volt példa: kultusszá emel egy irodalmi művet, kultusztárggyá avat egy könyvet és kultikus személyiséggé teszi a huszadik század egy nagy íróját. Beemeli sokak populáris mítoszai közé a kevesek egyik elitkulturális mítoszát. Mindezt abban a filmvilágban, mely a világirodalmat csakis alapanyagnak, alkalmanként haszonnal végigkutatható szüzséraktárnak tekinti.

Vonzó kísérlet. Még az sincs kizárva, hogy nálunk is lesznek, akik kézbe veszik a Mrs. Dalloway-t.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2153