KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kapitány és katona

Köves Gábor

 

Távolban egy fehér vitorla. Sőt rögtön kettő. Egyikük Napóleon flottájának dicsőségét hirdeti, a másik a Brit Birodalom tengeri dominanciáját. A két hajó egymást üldözi, az örökrangadót egy ausztrál bíró dirigálja : Peter Weir. Weir azt műveli filmen, amit az irodalomban lektűrnek szokás nevezni. Populáris témákat visz filmre biztos kézzel, jó ízléssel, némi személyes hangvétellel. Ritka az effajta középutas rendező, meg kell becsülni érte, már csak azért is, mert ez a film is elveszhetett volna könnyedén az ágyúdörgések, kardpárbajok és tengeri viharok forgatagában. Weir ráérősen pörgeti a történetet, mintha pontos számításokat végzett volna, hogy meddig mehet el a legénység, a kapitány (Russel Crowe) és hajóorvosa konfliktusainak ábrázolásában, és mikor kell meggyújtania a kanócokat és feltüzelni a szélgépet. Azt is felismeri, hogy nem mutathatja az ellenséget, azaz a franciákat, mert ha így tenne, vagy karikatúrákra kéne hagyatkoznia, vagy négyórásra duzzasztania filmjét. Nyilvánvalóan egyik sem lett volna szerencsés megoldás, ráadásul azzal, hogy a végső összecsapásig nem látjuk a másik oldalt, a szellemhajókról szóló rémtörténetek finom borzongása is utat talál a filmben. A Kapitány és katona visszavesz a klasszikus kalandfilmek romantikájából, de megtartja a műfaj idejétmúlt idealizmusát. Komolyan veszi magát, szereplői nem kacsintanak ki a filmből, mégsem válik nevetségessé. Ennyi józanságra és érettségre mostanában ritkán bukkanhatunk a többnyire butításra programozott szórakoztatóipari termékek között. Kis dolog, de legyünk hálásak érte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2022