KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Életeken át

Herpai Gergely

 

A paranoia-mozi egyik legnépszerűbb típusa a sorozatgyilkos-krimi, hiszen a kényszeresen, rituálisan és különös kegyetlenséggel gyilkoló elkövető urbánus félelmeink nagyszerű alanya: a körülöttünk lévők közül bármelyik jólneveltnek tűnő kispolgárban olyan visszafojtott frusztrációk munkálkodhatnak, amelynek aztán bárki áldozata lehet. Éppen ezért nehéz a dolga az olyan filmkészítőknek, akik ebben az agyoncsócsált műfajban igazán eredetit akarnak alkotni, pedig ez itt szinte kötelező. John Bokenkamp forgatókönyvíró és D. J. Caruso rendező mindenképpen elismerést érdemelnek azért, hogy legalább a váratlan fordulatok terén apait-anyait beleadtak. Nem érheti panasz a főszereplőket sem: Angelina Jolie a Csontemberben látott, tőle megszokott profizmusával alakítja a nőiességével és érzelmességével küzdő FBI-ügynököt, Ethan Hawke pedig még felül is múlja önmagát – egyedül a jobb szerepet érdemlő Tchéky Karyo lett szürke és hiteltelen a montreli zsaru szerepében.

A legnagyobb baj az ordító logikai bakikkal, valamint az eleinte fontosnak tűnő, aztán magyarázat nélkül hagyott, kifejtetlen jelenetekkel van. Angelina például a film elején egy sírban fekszik, mintha valamilyen médium lenne, de később erre semmilyen magyarázat sincs: mintha a forgatókönyvíró meg is feledkezett volna erről, vagy a nézőről feltétezné az akut Cavinton-hiányt. Az ilyen és ehhez hasonló butaságokat azért az ügyesen adagolt folyamatos feszültség és a színészek játéka mégiscsak feledtetni tudja. Ugyan a Hetedik vagy a Bárányok hallgatnak színvonalát még alulról súrolva sem sikerült elérni, de az Életeken át még így is a műfaj élvezhetőbb darabjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1920