KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A szerelem vak

Pápai Zsolt

Blindamerikai, 2017. Rendezte: Michael Mailer. Szereplők: Alec Baldwin, Demi Moore, Dylan McDermott. Forgalmazó: Independent. 104 perc.

 

Előfordul, hogy egy friss film konzervativizmusával, sőt: avíttságával tüntet. A szerelem vak is ilyen: annyira konzervatív, hogy az már szinte forradalmivá teszi nem csak a kortárs fősodor darabjaihoz, de az off-hollywoodi szcéna produkcióhoz képest is. Veretes melodrámáról van szó, amelynek alkotói – a neves regényíró, Norman Mailer két fia, Michael és John Buffalo – a műfaji panelek akkurátus felmondása és a kötelező fordulatok eminens levezénylése mellett a színészválasztásukkal is a zsáner hovatovább nyolcvan évvel ezelőtti állapotát és hőskorát idézik meg, azt az időszakot, amikor még nem fiatalok (mint a kortárs indie-melodrámákban), hanem középkorú aktorok képezték az ilyesmi filmek szereplőinek derékhadát.

Pedig A szerelem vak nem indul rosszul, az első félórája kifejezetten feszült, és a figurái sem tűnnek érdektelennek. Marc Dutchmant (Dylan McDermott), a gátlástalan üzleti cápát lefülelik a rendőrök, és előzetesbe helyezik törvénytelen tranzakciói miatt. Feleségét, Suzanne-t (Demi Moore), akiről nem állítható biztosan, hogy tudott férje üzelmeiről, enyhén büntetik: közmunkára kötelezik, amit a vakok intézetében kell letöltenie. Itt találkozik az egykor híres íróval és egyetemi oktatóval, a balesetben szeme világát vesztő Billel (Alec Baldwin), akivel ugyan kezdetben nem jön ki, de idővel megváltoznak az érzései.

Jót tesz a mozinak, hogy Michael és John Buffalo Mailer nem csak a kétségtelenül szirupos melodrámai szálat bonyolítja, hanem – ismét csak a klasszikusok, nevezetesen: a gaslight-melodrámák modorában – egy thrillerszálat is: utóbbiért az előzetesbe vetett és a felesége közmunkájával kapcsolatban egyre dühösebb férj a felelős. A film szimpatikus vonása továbbá, hogy az egyébként jobbára középszerű Alec Baldwin kiválóan teljesít, olyannyira, hogy a néző egy idő után már feledi is az összehasonlítást a nagy előddel, a hasonló szerepet Az asszony illatában eljátszott Al Pacinóval.

Mindez azonban nem kárpótol a játékidő második felében kifejlődő papírosízű konfliktusokért és kiszámítható fordulatokért. Bár látszik az alkotók igyekezete és megfeszített akarása, de valahogyan a bátortalansága is. Mintha nem hittek volna benne, hogy igazán jó filmet is tudnak csinálni. Nem csak egy olyat, aminek minden jelenete a harmincas–negyvenes évekre utal vissza.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13510