KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Arthur király: kard legendája

Kránicz Bence

(King Arthur: Legend of the Sword) – amerikai-ausztrál, 2017. Rendezte: Guy Ritchie. Írta: Guy Ritchie, Joby Harold, Lionel Wigram. Kép: John Mathieson. Szereplők: Charlie Hunnam (Arthur király), Eric Bana (Uther Pendragon), Jude Law (Vortigern), Djimon Hounsou (Sir Bedivere). Gyártó: Safehouse Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 126 perc.

 

A Brexit árnyékában a megtépázott brit nemzettudatra igencsak ráfér egy erőtől duzzadó, térhatású adaptáció az Arthur-legendából, pláne, hogy a legutóbbi moziváltozat, amely felvonultatta a kerekasztal lovagjait, éppen a bevándorlók által épített Anglia mára kissé kínossá vált képét mutatta. Az Antoine Fuqua rendezte, realisztikus középkor-ábrázolásra törekvő Arthur király és a friss verzió között jobbára csak az Asylum vonatkozó trashfilmjét és a legendát óvatosan kerülgető, elhasalt produkciókat (Az utolsó légió, A varázslótanonc) jegyezhettünk fel, Guy Ritchie fantasybe oltott lovagregénye így végre megadhatja a királynak, ami jár neki.

Ritchie időközben Hollywood megbízható iparosává érett, egykori felségterületét, a kelet-londoni kisgengszterek kedélyes szemétdombját hátrahagyva százmilliós produkciókért felel. Mi több, nagyszabású bérmunkái többnyire jól sikerültek (különösen az első Sherlock Holmes és Az U.N.C.L.E. embere), és A kard legendájával sem okoz csalódást. Ezúttal némi korszak- és műfajváltás árán visszatér a régi környékre: a bordélyban felnőtt Arthur és cimborái épp olyan ízesen és klipes vágások közepette sztorizgatnak, mint egykor a Török és társaik. Kemény öklű hősünk meg is elégedne a kispályával, de el kell foglalnia az őt megillető trónt – ebben a lendületesen elmesélt, a széttartó stíluselemeket magabiztosan összeforrasztó, szuperhősösre fazonírozott Arthur-mondában nem nehéz a szintet lépett rendező karriertörténetét látni, aki szájszagú megélhetési bűnözők helyett immár nagyra hivatott férfiak fantasztikus hőstetteivel foglalkozik. Kezében az Excalibur digitális marsallbottá válik, amellyel szétcsap a gonoszkodó főurak között, körmönfont varázsigék helyett a kedvenc négybetűs szavait vágva ellenfelei képébe. Végül mindenki megkapja, amiért jött: a britek a felpumpált eredetmítoszt, a multiplex-közönség az élethű harci elefántokat, a régi Ritchie-rajongók pedig némi kelet-londoni tájszólást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13258