KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A hamisító

Kránicz Bence

The Forger – amerikai, 2014. Rendezte: Philip Martin. Szereplők: John Travolta, Tye Sheridan, Christopher Plummer. Forgalmazó: ADS Service. 94 perc.

 

A műkincshamisításról szóló filmek különleges helyet töltenek be a heistfilmek és szélhámostörténetek sorában. Találkozni az igazi, auratikus művészettel, majd ellopni, lemásolni azt: csábító ebből az alaphelyzetből az iparosított hollywoodi termelés kritikáját kibontani (mint Alan Rudolph A modernekben), öntudatos szerzői állásfoglalást tenni (hasonlóan a kiváló Incognitót jegyző John Badhamhez), vagy a remake-stratégiára vonatkozó önironikus kommentárral kísérni a nem először látott sztorit (ahogy tették a Coen testvérek a Dől a moné forgatókönyvében – lásd a Filmvilág 2014/4. számát).

Az elsőfilmes Philip Martin és a korábban főleg kétes minőségű horrorokat író Richard Ovidio közös munkájában az efféle szellemes és kreatív önreflexiónak nyomát sem lelni. A hamisítóban magától értetődik, hogy a börtönből frissen szabaduló megélhetési bűnöző, Ray közel zseniális festő is egyben, aki némi rákészüléssel két este alatt tökéletes másolatot készít a Nő esernyővel Monet-klasszikusáról. Mint minden képhamisító-filmben, az alkotók itt is a cselekmény áhítatos kulcspillanatának szánják a másolás aktusát – melyhez természetesen korhű festék és ecset, valamint XIX. századi vászon dukál –, azonban jelzésértékűen rövidre szabják a vonatkozó jelenetet, mintha a főhős álmából keltve is képes lenne erre a teljesítményre.

Meglepő húzás, de Martint és íróját a képhamisítás heist-szálánál sokkal jobban izgatja Ray és rákos fia kapcsolata. Noha a szentimentális giccs veszélye fenyeget, a betegséget egyszerű eszközökkel, a hatásvadászattól tartózkodva ábrázolják a készítők, akik sokat köszönhetnek a remek fiatal színész, Tye Sheridan (Joe) visszafogott alakításának. A főszereppel birkózó John Travolta ugyanakkor keményöklű kisbűnözőként, tehetséges másolóként és igyekvő apaként sem elég meggyőző. Ahogy színész és karakter hiteltelenné válnak a széttartó szerepek sokaságában, úgy a film is több műfaj és stílus lehetőségét villantja fel, ám ezek egyikét sem képviselik és viszik végig következetesen az alkotók. A végeredmény így lapos és erőtlen.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12604