KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fair Game

Tüske Zsuzsanna

Fair Game – amerikai, 2010. Rendezte: Doug Liman. Írta: Jez Butterworth és John-Henry Butterworth. Kép:Doug Liman. Zene: John Powell. Szereplők: Naomi Watts (Valerie), Sean Penn (Wilson), Ty Burrell (Fred), Sam Shepard (Sam), Noah Emmerich (Johnson). Gyártó: River Road Entertainment / Participant Media. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 118 perc.

A rendezőként és operatőrként is tevékenykedő Doug Liman már több munkájával is

helyet biztosított magának a sokoldalú tehetségek számára fenntartott első sorban. Liman a briliáns humorban vagy a sodró lendületű akcióban bővelkedő jeleneteket saját zsánerükön belül is mesterien kezeli (Bárbarátok, Bourne-rejtély), de a két műfaj közös nevezője sem okoz gondot számára (Nyomás, Mr és Mrs. Smith). Legutóbbi alkotása a politikai közeg, a titkosszolgálati háttér, a hatalom nyomásától és a kötelességtudattól megtépázott házasság, valamint az ellehetetlenítés motívumán keresztül pontosan illeszkedik a rendező utóbbi években készült munkáihoz, még azzal együtt is, hogy ezúttal két létező személy memoárjából készült, igaz történetet visz vászonra.

A Fair Game a CIA tömegpusztító fegyverek felkutatására szakosodott részlege egykori tagjának, Valerie Plame-nek megtörtént esetét meséli el: bemutatja, hogyan kerül szembe az ügynök a mindenható amerikai kormánnyal, miután saját férje, Paul Wilson egy tényfeltáró cikkben beszámol a Bush-kormány által indított iraki támadás megalapozatlanságáról.

Az igazság keresésére a hatalom a nő pozíciójának felfedésével válaszolt, ami nem csak törvényszegést jelentett, de egy egész család biztonságát, valamint két ember házasságát is veszélybe sodorta. Bár a szemszög tekintetében két egymástól eltérő alkotásról van szó, a Fair Game – a történeti hűséghez jóval inkább ragaszkodó – párfilmjévé válik az azonos témából kiinduló, 2008-as Láncra vert igazságnak, amelynek átrajzolt verziójához képest a konfliktusforrást jelentő figura ezúttal főhőssé lép elő.

Liman legújabb filmje ugyan nélkülözi a védjegyként tekinthető, látványos akciójeleneteket, ugyanakkor Sean Penn és Naomi Watts immár harmadik dráma-randevúja (21 gramm, A Richard Nixon-merénylet) a maga csöndes komolyságával sem lett kevésbé feszes, mint egy ügyesen komponált, talajvesztett hőssel dolgozó, izgalmas kémtörténet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10711