KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mata Hari és társnői

Boldogtalan vég

Molnár Gál Péter

A kémnőkről szóló mozi-darabok számára a legnagyobb gondot a befejezés jelenti: mi legyen a happy enddel a kivégzőosztagra várva.

 

Két kettős ügynök az első világháború leghíresebb kémnője. Mata Hari és Mademoiselle Docteur. Egymás ellentétei. Érzékiség és intellektualitás. Táncosnő és orvosnő. Kalandor és érzelmi áldozat. Mindkettő alkalmas melodráma hősnőnek. Mindkettejük meséjére rávetette magát a mozigyártás. Kilométereket daráltak mozi-kolbásszá belőlük. Mata Harit alighogy kivégezték, máris megfilmesítették (Mata Hari, a vörös táncosnő, 1919). A következő évben Asta Nielsen vállalta magára. Parádés szerepe volt Greta Garbónak (1931), Jeanne Moreau-nak (1964), a balerina Ludmilla Tchérinának (1954), a nem színészetéről elhíresült Sylvia Kristelnek (1985).

A kettős ügynök Dr. Anne-Marie Lesser történetét többen is megfilmesítették. A sort a német George Wilhelm Pabst és amerikai filmet készítő francia Edmond T. Gréville nyitotta. Az előbbi Mademoiselle Docteur (1936) címmel forgatott spionázs-melodrámát. Under Secret Orders (1937) cím alatt készítette el az utóbbi. Filmtörténeti furcsaságként mindkét filmben Dita Parlo játszotta a doktorkisasszonyt. 1936-ban és 1937-ben is. Pabstnál Charles Dullin testesítette meg Mlle Docteur német felső kapcsolatát, Mathesius ezredest. Ugyanezt a történelmi személyt a könyörtelenség-specialista Erich von Stroheim játszotta az utóbb forgatott kémfilmben.

A nádszál Dita Parlo a film végén a kivégző osztag elé került. Tabutörően modernnek érződött annakidején a boldogtalan vég. Puskacső elé állítsanak egy főszereplőt, egy mozicsillagot, kivégezzék azt a szerelmes színésznőt, akiért jegyet vált a közönség? A mozi-nézők annak biztonságában tehették ki képzeletüket odaadóan valamennyi veszélynek, hogy mielőtt széthúzzák a bejárati függönyöket és kilépnek a napfényes utcára: megérkezik a királynő lovas hírnöke, váratlan kegyelmi leiratot hoznak, kiszabadítják a szép főszereplőnőt a fogságból, hatálytalanítják a kirótt halálos ítéletet. Isten a vetítőgépből nem engedi, hogy rossz véget érjen a történet. A boldog vég nem a mozigépészek leleménye. A nyilvánosan előadott mese megnyugtató befejezése nem elvetemülten pénzsóvár álomgyárosok patentje. Már a régi görögök is… A világ egyensúlyáról van szó. Arról a hitről, hogy a végén úgyis minden jóra fordul. (Vagy a vége után.)

A cselekményük középpontjában kémnőket állító mozi-daraboknak ezzel az obligát optimista véggel kellett megküzdeni.

Greta Garbo Mata Harija kivétel. Garbo baljós személyisége tragikus félárbocra eresztett szemhéjával, ajka körül a fáradt félmosollyal azt sugallta: nem lesz ennek jó a vége. Ramon Novarróval a szerelmi beteljesülést megakadályozza a fátum. Hiába odaadó lángolás, beköszönt a rossz vég.

A Mata Hari-mese sokadik magyar leöntéseként Karády Katalinra méretezték a titkos ügynök Machitát (1943). Machita nevében is ügyesen megpendítette Mata Hari visszhangját. Egzotikus lokáltáncosnő lett a napközben angol kiskosztümben ipari kémkedéssel mellékállást vállaló műtermi mulató érzéki csillaga. Sok forgatókönyvírói fejgyötrés kellett a filmvégi autós üldözés kieszeléséhez, hogy Karády mérnök-kedvese karjai között haljon meg golyótól eltaláltan. Miközben megbánta bűnös cselekedetét, erkölcsös útra terelte a szerelem, az országúton mégis kilehelte lelkét, hogy a happy end is jóllakjék, a magasabb erkölcs is megmaradjon.

A kettős követelményt eminensen teljesítette Eizenstein egykori rendezőtársa és forgatókönyvírója, Grigorij Alekszandrov, amikor a Találkozás az Elbánál (1949) című békeharcos filmet forgatta. Szerepel benne Janet Sherwood néven egy költött kémnő. A csupa férfiak játszotta cselekményben az egyetlen női szereplő. A szerepet a rendező felesége, Ljubov Orlova játszotta. Amikor még nem kergették szovjet filmekhez a gyerekeket, hanem reklámokkal édesgették: a mozgatható kivágású mesekönyv-illusztrációk mintájára készült rácsos nyomtatványt terjesztettek. Papírrácsok mögött egyenruhában-egyensapkában, vagy kibontott hajjal látszott Orlova. A reklám szövege azt kérdezte: Barát vagy ellenség? Orlova megkapta soros tükörszerepét, mert valamennyi Alekszandrov-vígjátékban kétarcú attrakciót nyújthatott. A rendező a szereppel sikeresen megkerülte a kérdést: nem szerencsés csattanóul kivégezni a főszereplőnőt.

Más kérdés, mennyire sikerült a Találkozás az Elbánál.

François Truffaut könnyen boldogult a Jeanne Moreau-nak írt Mata Hari forgatókönyvével. Nem kellett bajlódnia már a happy endlizéssel. Amikor filmkritikusok vették kezükbe a filmkészítést, nézőpukkasztó módon akkor következett be a happy end eltörlésének programja. Godard Kifulladásig-jának befejezése kihívóan kilátástalan. A reménytelenség került mozi-trónra. Gyöngyözött az értelmiségi borúlátás. Amíg ugyanolyan klisévé kopott a kötelező pesszimizmus, mint az obligát optimizmus.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 23-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2709