KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Annabelle 3.

Kovács Gellért

Annabelle Comes Home – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Gary Dauberman. Kép: Michael Burgess. Zene: Jospeh Bishara. Szereplők: Mckenna Grace (Judy), Madison Iseman (Mary Ellen), Katie Sarifie (Daniela), Michael Cimino (Bob). Gyártó: New Line Cinema / Atomic Monster. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 106 perc.

 

Az immáron hét mozifilmet számláló Démonok között-franchise legnépszerűbb mumusával van egy alapvető probléma: kicsit sem félelmetes. A vonásai alapján jócskán túlkorosnak tűnő hajasbabának az arcára van írva, hogy benne lakik a gonosz – így hát, szemben az igazival, amely egy valóban aranyos rongybaba (mai napig a horrorszéria szellemvadász-hősei, Ed és Lorraine Warren őrizik több más megszálltnak vélt tárggyal egyetemben), a filmbeli Annabelle-ről aligha lehet elhinni, hogy egyszer, régen, valóban ölelte szerető gyerekkéz. Ez akkor is igaz, ha az alkotók nem csak a karakter különálló filmjeiben, de az univerzummá bővített sorozat további részeiben is gondoskodtak arról, hogy a babának aprólékosan tárgyalt múltja, jelene, és persze jövője legyen.

Gary Dauberman filmje a Démonok között első része előtt indítja a cselekményt, majd átugorjuk a 1971-ben játszódó nyitófilm eseményeit: azt láthatjuk bő száz percben, ahogy a vitrinből szabadulni vágyó Annabelle, kihasználva a felnőttek távollétét, kamaszokat manipulálva igyekszik a borzalmak házává változtatni a Warren rezidenciát. Pontosabban egy könnyedebb hangvételű tinihorrorrá, amely megadva magát a trendnek, egészen értékelhető teljesítményt mutatva áll be abba a sorba, ahol a hetvenes-nyolcvanas évek hasonló zsánerfilmjeinek rajongóból alkotóvá avanzsált megidézői sorakoznak.

Az Annabelle 3 már meg sem próbál igazán ijesztő lenni: beéri a lustán alkalmazott suspense-dramaturgiával, a tisztességesen helytálló fiatal szereplőket felöltözteti retróruhákba, és a kamerát legalább annyiszor pihenteti a hollywoodi igényességgel megteremtett tárgyi környezeten, mint ahányszor saját franchise-ából és filmklasszikusokból idézget. A néző pedig, vérmérséklettől és ízléstől függően értékelheti azt a tényt, hogy olyan horrorfilmet látott, amelyben a főszereplők egyetlen pillanatig sem forogtak valódi életveszélyben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14191