KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ragadozó városok

Minden mozog

Varró Attila

Peter Jackson adaptációja az erősebb túlélését hirdeti.

Rút ágyúk, harci gépek – honi fordítástól függően így hívja Othello hadihajóit, midőn búcsút vesz tőlük és elindul saját önsorsrontó útjára: ezt a „mortal engines” kifejezést választotta a brit Philip Reeves steampunk regény-folyama címéül (amely az elmúlt 18 évben egy tetralógiát és egy előzmény-trilógiát eredményezett) – két szóban összefoglalva a túlgépesített, kizsákmányoló és immár elkerülhetetlen pusztulásba rohanó modern civilizáció lényegét. Ha van valami, ami ezt a fenntartható fejlődés mellett érvelő, silány fikciós oktatási anyagot érdemessé teszi a megfilmesítésre, az bizonyosan nem papírvékony szereplőgárdája vagy dobókockával írt cselekménye – csak és kizárólag high conceptjének méregerős metaforája. A szóban forgó „halálos gépezetek” egy 31. századi, posztapokaliptikus újközépkor lánckerekeken guruló városállamai, amelyek a két részre szakadt emberiség gátlástalan, mindent felzabáló hányadának (földrajzilag: Európának) utolsó diaszpóráit jelentik. Ezek a többszintes tanktelepülések közös ideológiájuk, a „metropol-darwinizmus” szellemében csupán egyetlen vezérelvet követnek: a nagy falu megeszi a kis falut – mire egyetlen csúcsváros marad a földön, a technológia úgyis elér arra a szintre, hogy más bolygókon folytathassa harcát a túlélésért. Reeves nem véletlenül választotta központi színhelyül London (első) mozgó városát, ahonnan hajdanán az ipari forradalom mételye is útnak indult, és műveiben több ponton világossá is teszi, kiket tart felelősnek az ezredfordulóra elért helyzetért (a metropol-darwinizmus főistennőjét például Thatchernek hívják): regényének minden alakja, összes fordulata és kegyetlen végkifejlete azt a nemes célt szolgálja, hogy szemléltesse tizenéves olvasótáborának a radikális szemléletváltás elkerülhetetlen szükségszerűségét.

Az idei filmverziót jegyző Peter Jackson előtt tehát egyszerű feladat állt. Ha már az alapregénynek ennyi is elég volt a sikerhez, nem kell mást tennie, csak megőrizni az egyszerű koncepció két érdemét: látványos steampunk cukormázzal fogyaszthatóvá tenni a létfontosságú ökotudatosság keserű piruláját az ifjúságnak. A végeredmény kínos kettős kudarcnak bizonyul – mintha csak a Jackson-Walsh írópáros afféle párhetes hobbiprojektnek tekintette volna az adaptációt két Hobbit-projekt között, majd a rendezés feladatát rálőcsölték az épp arra járó veterán díszlettervezőjükre, aki bizonyára csuklóból összehoz majd kedvenc Miyazaki-animéi alapján vándorló palotát, égi kastélyt, pedálos léghajókat. A Ragadozó városok legnagyobb baja nem a közepesen megírt regényből elégségesre rontott forgatókönyv, nem is a mindenféle eredeti ötletet vagy ihletett megoldást nélkülöző sci-fi látványvilág (ebbe az alapműbe talán a Jeunet-Caro páros gőzbicskája is beletört volna). Az idei karácsony nagy durranásának szánt szuperprodukció kipukkanásáért leginkább Jacksont terheli a felelősség, aki éppen a fő erényt jelentő morális üzenettől fosztotta meg a történetet, nehogy véletlenül elidegenítse magától a nagyközönséget.

A Ragadozó városok olyan, mintha az 50-es évek derekán a Disney-stúdió készített volna (rajz)filmeposzt Szodoma és Gomorra történetéből, ahol a két város szörnyű bűneiért csupán maroknyi gonosz elöljáró lakol meg és a csinoska Lót hercegnő páholyból nézi végig pusztulásukat kezében egy sóspereccel. Reeves történetének legfontosabb tanulsága szerint nem csak a természet elleni bűnök kötelező zsoldja a halál, de még a nemes lelkű, tettre kész hősök önfeláldozására is szükség van a fenntartható jövőhöz – megfosztani a hősnőt csúfságától és az antagonistát szépségétől, álnok, áruló Smith ügynökökre kenni a kollektív felelősséget és szerelmi happy enddel jutalmazni az áldozathozatalt csupa olyan olcsó írói fogás volt Jacksontól, ami az ellenkezőjére fordította az alaptörténet üzenetét. Míg Reeves regényében a „minden mozog”-alapelv a hataloméhes városi elit számára egyfajta erkölcsi igazolást jelentett arra, hogy a haladás érdekében el kell pusztítaniuk a gyengébbeket (ezzel szemben a Haladásellenes Liga ősi településekbe tömörült állótábora a stabil egyensúly társadalmi-környezeti alapelvét hirdeti), addig a filmverzió rút gépezeténél a folytonos mozgás a siker kulcsa, nem csupán a sebesen pergő akció-sztori terén, de szociáldarwinista tekintetben is: az alapmű feldolgozása öncélú pusztítás, csupán hasznosítható prédát jelent, amely kincseivel az Álomgyár nagyobb faluját szolgálja.

 

RAGADOZÓ VÁROSOK (Mortal Engines) – amerikai-új-zélandi, 2018. Rendezte: Christian Rivers. Írta: Philip Reeve regényéből Peter Jackson és Fran Walsh. Kép: Simon Raby. Zene: Junkie XL. Szereplők: Hera Hilmar (Hester), Robert Sheehan (Tom), Hugo Weaving (Valentine), Leila George (Katherine), Jihae (Anna Fang). Gyártó: WingNut Films / Universal Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 128 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13945