KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A préri urai

Géczi Zoltán

Hell or High Water – amerikai, 2016. Rendezte: David Mackenzie. Szereplők: Chris Pine, Ben Foster, Jeff Bridges. Forgalmazó: MPD. 98 perc.

 

A texasi születésű Taylor Sheridan korunk legfontosabb és legizgalmasabb all-american írója; az amerikai nagyregény nemes hagyományaihoz igazodva szövegezi szikár és lényegre törő forgatókönyveit (Sicario, Wind River), amelyek William Faulkner, Norman Mailer, vagy éppen Cormac McCarthy legkiválóbb munkáihoz hasonlóan beszélnek az elfelejtett Amerikáról, a rozsda rágta, szélfútta, mítoszát és jelentőségét vesztett peremvidékről, amely egyszerre szolgált az Amerikai Álom bölcsőjeként és sírboltjaként. Ez a porlepte utak és a fáradt sütőolajtól szagló kajáldák, a megfakult kockás ingek és a lehasznált kisteherautók, az ócska tetoválások és a gazdaságos six packek, a hitvány minőségű, ám halálos lőfegyverek, az elkopott ideák és az elkárhozott lelkek, Johnny Cash és White Buffalo világa, a kopár és kegyetlen country-balladák hona. A tágas égbolt alatt az Úr szeme mindent lát, bűn megtorlatlanul nem maradhat, de a bűntelenek sem ússzák meg szárazon; itt mese nincs, csupán mocskos és aljas, bárminemű fennköltségtől és emelkedettségtől mentes történetek szövődhetnek.

Sheridan második forgatókönyvét különös módon egy skót származású rendező, David Mackenzie vitte filmre John Ford klasszicista stíljében, híven igazodva az 1950-es évek westernjeihez, a szkript tartalmához és szellemiségéhez illő puritánsággal. Az értő rendezést hasonló kvalitású szereplőgárda teljesíti ki, holott nagy gondban volna a szakíró, ha Chris Pine és Ben Foster nevéhez kötelezően elvárná a főszerk a zárójelbe rakott filmes referenciát, mint az aktuális tétellel összevethető címet – nevezett urak mozgóképes adatbázisa ugyanis semmi olyasmit nem tartalmaz, amely minőségét tekintve akár csak távolról is mérhető volna A préri uraihoz. A régi tétel, miszerint egy színész valódi képességei csakis megfelelő szerep esetén mutatkozhatnak meg, ismét bizonyításra került; felemelő volna hasonló filmekben látni őket, mert Mackenzie igazgatása mellett egyértelműen kiderült, hogy eddig sem rajtuk múlt a dolog. Ellenben a bankrabló testvérpár nemeziseként színre lépő, mogorva humorú, az élet által alaposan kipróbált ranger karaktere nem idegen Jeff Bridges számára, aki karrierje során játszott már hasonló, földrajzilag és lélektanilag egyaránt a civilizáció határsávjában létező figurát (Őrült szív, 2009), amelyet akkor Oscar-díjjal, ez alkalommal pedig jelöléssel ismert el az Akadémia.

A préri urai konzervatív neo-westernként is lenyűgöző alkotás, ugyanakkor a texasi embervadászat valódi hajtóerejét nem az erőszak motívuma, hanem a szükségképpen katasztrófába torkolló cselekmény menetét meghatározó szereplők lélektani motivációi jelentik. A rendező egyetlen pillanatra sem kínálja fel a feloldozás lehetőségét, miközben a katarzist nélkülöző zárójelenet csonka mivoltában is revelációs hatású – Sheridan, élve az írók szabadságával, kegyelmet gyakorol a romlatlan szörnyetegek felett, a következő generációra hagyományozva át az ítélethozatal egyszerre felemelő és borzalmas terhét.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13704