KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heli

Baski Sándor

Heli – mexikói, 2013. Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó: Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb torture porn-filmek se lennének képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók überelhetetlenek.

Hogyan érdemes mégis tudósítani a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A film látszólagos eszköztelensége, a dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban, aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon mesél, addig a Heli a minimalista artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11763