KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az íj

Egy másik sziget

Vincze Teréz

Kamaradráma különös figurákra és veszedelmes viszonyokra: új variáció egy Kim Ki-duk témára.

 

A magyar filmforgalmazás Kim Ki-duk ügyben úgy látszik magasabb fokozatba kapcsolt. Tavaly készült filmjének mostani bemutatója után már elmondhatjuk, hogy a dél-koreai mester utóbbi három évben forgatott négy filmjéből hármat láthatunk a hazai mozikban. A Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz… és a Lopakodó lelkek után Az íj című darab nyomán valóban elkezd kibontakozni a magyar mozinézők számára is egy rendezői alkat rajza. E három filmben jól nyomon követhetőek az eddig 12 filmből álló életmű legfontosabb motívumai, azonban az is igaz, hogy némiképpen azért torzítanak is az összképen, ugyanis mind abba a tendenciába kapcsolódnak, mely Kim-nél lényegében éppen a Tavasz, nyár…-ral kezdődött, és melyet a korai – némiképp fésületlen de erőteljes sodrású – darabokhoz képest a kevésbé erőszakos, inkább a misztikus elemekkel bőven megrakott, példabeszédszerű munkák jellemeznek.

Az íj alapötlete egyszerűségével és minimalizmusával jól jellemzi Kim alkotásmódját. A teljes film egy rozoga bárkán játszódik, ami a nyílt tengeren horgonyoz. A kis stábbal, gyorsan dolgozó rendező ezúttal mindössze 17 napot forgatott az egyetlen helyszínen, hogy a néhány szereplős kamaradrámát rögzítse. A történetben – mint Kim filmjeiben már többször, így A szigetben és a Tavasz, nyár…-ban is – központi jelentőségű a külvilágtól elzárt, vízen úszó helyszín. A kis világnak, a bárkának két lakója van: egy 60 év körüli férfi és egy kamasz lány, akit az öreg tíz évvel korábban hozott a hajójára, s azóta a lány soha nem is hagyta el a helyet. A férfi a lányt „magának neveli”, segítőtársa, élete egyetlen értelme, s terve szerint a 17. születésnapján elveszi majd feleségül. Megélhetésük forrása, hogy a bárkán horgászokat fogadnak (A szigetben egy nő üzemeltet vízen úszó házikókból álló horgásztelepet).

A népmesei egyszerűségű történetben az alapvető konfliktust a kis világ és a külvilág konfliktusa adja: egy kamasz fiú személyében egy napon megérkezik a külvilág csábító üzenete a világtól elzárt bárkára. A lány, a fiú és az általa megtestesített külvilág iránti vágytól hajtva kezd öntudatra ébredni és önállóan cselekvő, de legfőképpen: érző lénnyé válni.

A Lopakodó lelkekből már ismert technikát használja Kim a két főhős (az öreg és a lány) ábrázolásában: a film során egyáltalán nem halljuk őket beszélni, bár látjuk, hogy beszélnek (valakinek a fülébe suttognak), hangos beszédet csak a külvilágból érkezőktől hallunk. A verbális kommunikáció szerepét – ismét csak a teljes életművet jellemző forma – a szimbolikus cselekvések sora veszi át, az érzelmi átalakulást pedig mindig a megszokott, rögzült mozdulatok, cselekvéssorok kizökkenése jelzi. A verbalitás alternatívájaként most először jelenik meg hangsúlyosan Kimnél a zene. Már az első képeken az öreget látjuk, aki az íjába helyezett dob és a kifeszített húrok segítségével vonós hangszert varázsol a fegyverből, ami azután a hangsúlyos pillanatokban hol hangszerként, az érzelmek kifejezőjeként, hol a védelmezés és bosszúállás, hol pedig a mágia, a jóslás, végül a birtoklás és beavatás eszközeként tér vissza a filmben.

A két főhős kapcsolatának összetettségét jelképezi a „jövendőmondó” rituálé, melyben a lány az öreg által végzett misztérium médiuma. A film ezen túl is tele van egyszerűségükben nagyszerű, gondosan felépített, kristálytiszta szimbolikájú cselekvésekkel, tárgyakkal és személyekkel. A dramaturgiai ésszerűséget azonban néha már – misztikummal sem magyarázható módon – felváltja a szimbólumok működtetésének puszta mechanizmusa (például miért hozza el a bárkára másodszor is az öreg az egyértelmű veszélyt jelentő fiút?). Az ilyen jellegű ésszerűtlenségeket az előző filmben (szerintem) még ki lehetett magyarázni, itt ez már (nekem) nem sikerült. A túlzott letisztultság igézete, a végleteket közelítő egyszerűség pedig mintha helyenként odavezetett volna, hogy a Kim filmjeit a giccstől elválasztó halvány határvonal, amelynek halványsága egyébként organikus része a Kim-féle világmodellnek, ezúttal teljesen eltörlődött volna, például a vonószenei futamokkal bőven megtámogatott tengeri naplementékben.

Azonban bármennyire is az artgiccs és az eredeti hangú művészet ingoványos határvidékén vezet is az ösvény, amin Kim jár, számomra továbbra is ő az egyik legérdekesebb kortárs filmalkotó. És már készül is a 13. filmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8606