KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Quilombo

Dés Mihály

 

A főleg Brazíliában használatos quilombo szó (Kubában palenque, Venezuelában pedig cumbe a szinonimája) azokat a táborokat, falvakat, településeket vagy akár kis birodalmakat jelenti, amelyeket föllázadt, szökött rabszolgák alapítottak az Új Világ őserdeiben, hegyeiben. Gyakran évtizedekig, de volt, hogy évszázadokig fönnmaradtak ezek a quilombók, sőt Haiti esetében független ország lett egy ilyen rabszolgafelkelésből.

Diegues filmje egy legendássá vált észak-brazíliai quilombo, Palmares történetét meséli el 1650-től, (amikor egy Ganga-Zumba nevű szökött rabszolga állt a település élére), egészen 1694-ig, amikor a portugálok elfoglalták Palmarest (mely még 1797-ben is hallatott magáról) és megölték akkori vezetőjét, a néphit szerint halhatatlanná vált Zumbit.

Több jó filmre való anyag van ebben a történetben. Mondjuk egy sikeres történelmi kalandfilmé. Ahhoz azonban túlságosan művészkedő és vontatott lett. Lehetett volna belőle egy talán nem olyan sikeres, de igényes és hiteles történelmi filmeposz, tabló, nemzeti önvizsgálat. Ahhoz azonban túlságosan egysíkú, stilizált és szegényes kivitelű. Megjelenhetett volna a filmben a mítosz, a folklórrá vált történelem. Annál is inkább, mert ez volt a rendező legfőbb szándéka. Csakhogy a Quilombo földhözragadt, deheroizáló filmmé sikeredett. Benne van ebben a történetben az üldözött és az üldöző témája is. A hivatásos négervadászok és a hivatásos menekülők párharca. Ez is kimaradt. Leginkább pedig szólhatott volna az Utópiáról, a rokonszenves, az ellentmondásos, a fantaszta utópiáról. Ezek a fekete respublikák ugyanis (ahol egyébként a francia felvilágosodás eszméin nevelkedett vagy éppen kalandor fehérek is előfordultak) egészen különös és tanulságos társadalmi formációkat alkottak: igualitárius betyárbandát, törzsi kiskirályságot, őserdei falansztert. A Diegues által bemutatott utópia ezzel szemben csupán infantilisen idilli: csupa báj, jókedv, kertészkedés és táncolgatás. Ha valamilyen csoda folytán Palmares máig fönnmaradt volna, bizonyára olyan idegenforgalmi propagandafilmet csináltak volna saját magukról, mint amilyennek Diegues ábrázolja a hétköznapjaikat.

Sokat lehetne élcelődni e film visszásságain: a szökött rabszolgák frissen vasalt, nett, egyforma ruháin (melyek leginkább a Budai Parkszínpadon megcsodált Brasil Tropical jelmezeire emlékeztettek), vagy a halhatatlan, mitikus hős, Ganga-Zumba hájas alakján, ©vejk-ábrázatán, iksz lábain.

Mindez persze szóra sem volna érdemes, ha a film rendezője nem Carlos Diegues volna, akit a legnevezetesebb  latin-amerikai filmmozgalom, a brazil cinema novo kulcsfigurájaként tartanak számon, és aki ebben a filmben nem kevesebbet, mint a „szabadság mitológiáját” kívánta megfogalmazni. És ha már ilyen nevezetes rendező csinálta ezt a kivételesen gyenge művet, kénytelen-kelletlen eszembe jut az a két másik filmje, amit nálunk játszottak: a majdnem jó, de semmi új Bye, Bye Brasil és a teljesen középszerű A királyi biztos szeretője. És eszembe jut a cinema novo igazi Vezéralakjának, Glauber Rochának az utolsó Magyarországon játszott filmje is, a csüggesztően rossz A halál Antoniója. Hát ez lett az ígéretes cinema novóból? Vagy netán eredetileg is csak ennyi volt? Hát már semmi sem marad a hatvanas évekből?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5882