KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csak egyszer élünk

Pápai Zsolt

You Only Live Once – amerikai, 1937. Rendezte: Fritz Lang. Szereplők: Henry Fonda, Sylvia Sidney, Barton MacLane. Forgalmazó: Independent. 86 perc.

 

A klasszikus gengszterfilm a harmincas évek legelején születik meg, nemcsak a hollywoodi alkotók fantáziája nyomán, hanem a valóságtól is megihletve: a filmek modelljei a metropoliszok és a szervezett bűnözés világából érkező, nehézsúlyú gazemberek. A húszas-harmincas évek azonban nemcsak Hymie Weiss-szel, Al Caponéval vagy Lucky Lucianóval veri meg az Újvilágot, de számos kisebb kaliberű és jobbára vidéken portyázó brigantival is, Baby Face Nelsontól John Dillingeren át Bonnie és Clyde kettőséig. Ezek a már életükben szép hírnévre szert tett, a halálukkal pedig mitikus figurákká növekedő bitangok eleinte nehezebben találnak utat a filmhez: bár az alkotók részéről megvan a szándék, a nézők részéről pedig az elvárás sorsuk megfilmesítésére, az 1934-től megszigorodó cenzurális ellenőrzés tiltja akár csak utalásszintű emlegetésüket is. 1936-ban mégis elkészül a Dillinger karakterét megidéző A megkövült erdő, majd rögtön utána a Bonnie és Clyde esete ihlette – de kevéssé a tényekre, inkább a gengszterszerelmesek mítoszára építő – Csak egyszer élünk, minden idők egyik legjobb bűnügyi filmje.

Fritz Lang már túl van jó néhány opus magnumon (korszakos expresszionista filmjein, vagy az „M”-en), amikor hozzáfog a filmhez. Amellyel azon mód műfajtörténetet ír, a Csak egyszer élünk lesz ugyanis a máig virulens „menekülő szerelmesek”-zsáner (lovers-on-the-run vagy criminal couple) alfája, továbbá dramaturgiájával, hősábrázolásával és innovatív stílusával a film noirt is megelőlegezi. A történet középpontjában a törvény két ellentétes oldalára került szerelmespár áll, a nehézéletű, börtönviselt Eddie és az ügyvédi irodában titkárnőként dolgozó Joan, akiket bilincsbe ver és egymáshoz láncol a fátum, pedig mindketten jobb sorsra érdemesek. A film legimponálóbb vonása a precízen kidolgozott szerkezet és információadagolási technika, az a mód, ahogyan a rendező végigvezeti a figurákat a kegyetlen véletlenekkel és gonosz koincidenciákkal – illetve az azok által kiprovokált rossz döntéseikkel – szegélyezett útjukon. Eddie, bár szörnyű dolgokat művel, mintha mégsem a tetteinek, inkább a sorsának foglya lenne, és egyetlen, igazi tragikus vétsége, hogy megszületett, míg Joané az, hogy szereti őt. Aligha lehet elképzelni megrendítőbb, szívszorítóbb kapcsolatot, egyúttal fatálisabbat: kevés alkotó akad a filmtörténetben, akinek Langhoz hasonlóan sikerült a végzetdramaturgiát ennyire tökéletesen működtetnie. Bizarr ezt leírni, de ártatlan ember gyilkosát soha korábban – és később sem – lehetett annyira szeretni, mint Eddie-t ebben a filmben.

Azzal, hogy a hősök felelősségét idézőjelezi, a társadalomét hangsúlyozza a rendező. A Csak egyszer élünk társadalomtudatos aspektusát nem is Eddie véletlen elítélése hordozza, inkább Joan karakterének mozgása, attitűdjének hajtűkanyarja, hiszen a jog elkötelezett hívéből válik fokozatosan törvényenkívülivé. Kritikát jelez továbbá a szökés ténye és iránya, az, hogy a páros eredetileg be kíván rendezkedni az USA-ban, itt látja a jövőjét, mégis menekülésre kényszerül „a szabadság földjéről”, ráadásul útja nem Mexikó senkiföldje felé vezet (a későbbi „menekülő szerelmesek”-filmekben jobbára ide indulnak a hősök), hanem Kanadába, egy az amerikainál igazságosabb(nak hitt) demokrácia felé.

A Csak egyszer élünk a műfaji és társadalomkritikai megközelítések mellett szerzői reflexióként is értelmezhető. Az önvallomásos jelleget jelzi Eddie idegenségének nyomatékosítása, továbbá a szökevény- és a menekült-lét rímeltetése egymással (például a zárlatban a két hős között az otthonról folytatott beszélgetés alkalmával), valamint a téves gyanúsítás motívuma (köztudott, hogy Langot meggyanúsították első felesége meggyilkolásával, továbbá náci-szimpátiával is).

Sok más mellett ez, tehát a film szerzői olvasata is a korszerűségét jelzi. A Csak egyszer élünk sok irányba nyitható, kristálytiszta szerkezetű, karakterépítésében példás film, amelyet tanítani kell. Vagy egyszerűen csak csodálni, reflektálatlanul.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14164