KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A kedvenc

Háttér – előtér

Takács Ferenc

Lanthimos első kosztümös filmjében is megőrzi illúziótlan látásmódját.

 

A The Favourite (2018), Yorgos Lanthimos új filmje fordítói balfogásnak köszönheti magyar címét, A kedvencet. Az Anna királynő uralkodása (1702-1714) idején az angol királyi udvarban játszódó film főszereplője, Marlborough hercegnő, leánykori nevén Sarah Jennings, akire a cím utal, ugyanis royal favourite volt – a királynő kegyence, ahogyan ezt fordítani szokás, illik, sőt kell. A kedvenc tehát történelmi film, azaz olyan ismereteket jelenít meg számunkra, amelyekre vonatkozólag a filmtől független és megbízható forrásaink vannak. S nem árt elővenni ezeket a forrásokat, mivel A kedvenc tartózkodik a szabvány történelmi filmekben megszokott ismeretterjesztő segédletektől, évszámok közreadásától, a történelmi figurák bemutatásától, szerepük magyarázatától és hasonlóktól. Ezért nem sokra megy a néző, ha a filmből próbálja megtudni, hogy ki volt Lord Godolphin és Robert Harley (1711-től Oxford grófja), hogy kik voltak és mit akartak a whigek és a tory-k, mikor kezdődött-végződött a spanyol örökösödési háború, és mi volt benne a szerepe John Churchillnek, Marlborough hercegnek. Ha viszont utánanéz, meglepve tapasztalja, hogy a film mennyire pontosan és hitelesen bánik a történelmi tényekkel, legalábbis azokkal, amelyeket a rendező beemelt A kedvencbe. A filmben „több dolog is pontos, bár sok minden van, ami nem az” – nyilatkozta Lanthimos a Hollywood Reporter-nek.

Ilyen „pontos dolog” Sarah Jennings alakja és politikai szerepe is. Marlborough hercegnő a királynő mindenható bizalmasa volt, akaratát mindenben rá tudta kényszeríteni uralkodójára, s így hosszú éveken át gyakorlatilag övé volt az ország politikai irányítása. „Pontos dolog” a történet harmadik szereplője is: Abigail Hill, a hercegnő elszegényedett unokatestvére, aki a királyi kegyenc protekciójával jut be az udvarba, hogy idővel kiszorítsa pártfogóját a királyné kegyeiből, eltávolíttassa az udvarból, hogy ő uralkodjék az egyre betegebb, tehetetlenebb, mankóval sántikáló és szélütött Anna felett.

Hogy hármójuk pszichodrámájából, nemiség és hatalomvágy féktelen és véresen komoly játszmáiból – ez ugyanis a film magva, három nagyszerű színésznő páratlan színvonalú előadásában (Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone) – mennyi a történelmi tény és mennyi könyvelendő az alkotó spekuláció és rendezői képzelet számlájára, tulajdonképpen lényegtelen. Különös paradoxszal állunk szemben: a film centrumában álló dráma, mint ahogy az egész film történeti hűsége, s evvel együtt történelmi film mivolta is, mely első pillantásra oly lényegesnek látszik, legalább annyira lényegtelen is.

Lanthimos rendezői munkája ugyanis egy páratlanul következetes un. foregrounding-művelet foglalata. A történelmi-politikai környezet és a három asszony drámája helyett ugyanis maga a feldolgozás módja, a megjelenítés vagy ábrázolás technikája követeli magának a nézői figyelem java részét, a hogyan kerül az előtérbe és válik a film közlendőjévé, az ábrázolás tárgyának a radikális háttérbe szorításával. Még a három nő testi elroncsolódásának a képei – Anna a történet végére tehetetlen roncs, Sarah arcát szörnyű forradás ékteleníti, Abigail bőrét rühes foltok borítják– is különösmód szépek, érdek nélkül, érzelmet nem keltve tetszenek.

Hűvös, pontos és technikailag végtelenül csiszolt módon zajlik le mindez. A rendező egyrészt annak a kinemato-piktorializmusnak a tanítványa, amelynek Kubrick Barry Lyndon-ja volt a klasszikus foglalata, s amely időben közelebbről a Greenaway-filmekből ismerős: a csordultig telített festőiség nappali és éjszakai szekvenciái váltakoznak ritmikusan a filmben. Ugyanez a ritmus mutatkozik meg a film szerkesztésmódjában is: szinte metronómtól vezérelve ismétlődnek váltakozva a helyszínek, a mozgások, a képi effektusok és a zenei motívumok, a variatív ismétlés „zenéje” felülírja a cselekménymenetet. A film a maga film voltát a legközvetlenebb felvétel-technikai szinten is előtérbe helyezi: időnként divatjamúlt halszem-optikát használ az operatőr, és a záró kép hármas áttünése egyenest a némafilm-korszak avantgárd kísérletezését idézi.

Mindezek az eszközök és eljárások persze nagyjából a hatvanas évek óta jelen vannak a filmművészetben, tehetnénk hozzá némi kritikai éllel. De nem tesszük: Lanthimos ebből a közkincsből válogatva hatásos, rangos, fölényesen eredeti ötvözetet hozott össze.

 

A KEDVENC (The Favourite) – brit, 2018. Rendezte: Yorgos Lanthimos. Írta: Deborah Davis és Tony McNamara. Kép: Robbie Ryan. Szereplők: Olivia Colman (Anna), Rachel Weisz (Sarah), Emma Stone (Abigail), Mark Gatiss (Marlborough), Nicholas Hoult (Harley). Gyártó: Element Pictures / Film4. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 119 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13968