KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Várkastély a Kárpátokban

Peredi Ágnes

 

Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti. Vagyis inkább a néző köszönheti, akit nem nagyon kényeztetnek el a filmvászonról valóban szellemes ötletekkel, derűvel.

A múlt századvégi históriát felesleges volna elmesélni. Elég róla annyi, hogy szerepel benne az ördöngös várba zárkózott, zenebolond báró, és természetesen az elmaradhatatlan zseniális feltaláló, gróf, aki operaénekes s egy primadonna, akinek a hangja káprázatban tartja a művelt, előkelő világot. Jelen van még a Gonosz egy csúfságos paraszt képében és a vár körül élő nép az ő nemes egyszerűségével.

Ettől akár rosszra is sikeredhetett volna a film, ha a rendező nem tekintette volna az egészet szelíd iróniával három lépés távolságból. És ha furcsának tűnik is, ez a távolságtartás készteti a nézőt arra, hogy belemenjen a játékba, örömmel elfogadja a mesét, és jókedvűen nevessen, ha a tenorista magas C-jétől szétreped a meisseni porcelánbili, sőt még különösebb alkotmányok is a történet során; ha a Lohengrin leglíraibb pillanatában postás karikázik a színre, vagy ha a gonoszt egy nagybőgővel szúrják le.

Szemmel láthatóan nagy kedvvel vettek részt a játékban a színészek is. Nemcsak a főszereplő, aki komoly méltósággal viselte a tenorista gróf teátrális pózait, de a kisebb szerepekben felbukkanó epizodisták – a falu bírája, a jámbor kocsmáros vagy szerelmetes lelkű, pufók leányzója és a többiek – villanások alatt is karaktereket tudtak teremteni.

S mivel Verne-regényről van szó, ne feledkezzünk meg a technikai csodákról sem, amelyeket, úgy látszik, elektronikus hókuszpókuszok nélkül is elő lehet varázsolni – megfelelő stílusérzékkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6872