KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ördögi színjáték

Varró Attila

 

Középkorban játszódó detektívtörténethez lassan hagyomány pap-főhőst választani, főként ha a regényíró filmváltozatot is szeretne a műből: a széleskörű klasszikus műveltségüket és kiváló dedukciós képességüket kamatoztató sztár-szerzetesek mellé (mint a ferences Baskerville-i Vilmos vagy Cadfael testvér a Benedek-rendből) a brit szépíró, Barry Unsworth jóvoltából 1995-ben új barát csatlakozott Nicholas Barber kiugrott pap személyében, aki nem sokkal a Nagy Pestis után szörnyű gyermekgyilkossági ügybe keveredik. A Moralitásjáték címet viselő krimi igazi hőse azonban nem annyira a csuhás narrátor, mint inkább az a vándorszínész társulat, amelyhez statisztaként csatlakozik hirtelen felindulásból elkövetett pályaelhagyása után. Miután ugyanis az egyik városban a társulat vezetője úgy dönt, hogy szakítva az unalmas bibliai repertoárral a friss gyilkossági eset színpadi rekonstrukciójával próbálja kicsalni a tallérokat sovány közönsége zsebéből, a próbák és az előadások során egyre több kérdés merül fel a kivégzésre váró tettes személyét és a sötét ügy valódi hátterét illetően, amelyekre Nicholas és színésztársai kénytelenek kielégítő válaszokat találni előadásuk hitele érdekében.

Unsworth remek prózával, kifinomult jellemrajzokkal és diszkrét kultúrtörténeti áthallásokkal ékesítette fel egyébként is gazdag meséjét, azaz csupa olyasmivel, amik elsőként vesznek oda a filmre adaptálás cselekménycentrikus folyamata során. McGuigan (Gengszterek gengsztere) sem tett másként Ördögi színjátékra átkeresztelt feldolgozásában, ám az ifjú brit rendező legalább igyekezett pótolni a veszteségeket. A végeredmény: helyenként túlstilizált képsorokkal feldúsított rögközeli látványvilág (ami, ha akarom, szörnyen mesterkélt, ha akarom, már-már álomszerű), kiválóan karakterekhez választott trupp (élen a végre ismét sokoldalú tehetségét bizonyító színészkirály Dafoe-val) és a manapság trendi önreflexív-anakronizmusos viccelődés (Lovagmese) dicséretes mellőzése. Mindez azonban másodlagos örömforrás: a film valódi erénye a jó ritmusban pergetett nyomozás-narratíva, amely ugyan a hatás kedvéért több ponton merészen eltér a forrásműtől, de a választott filmzsánerhez (nevezzük középkori tragiko-szimbolikus megváltás-thrillernek) pontosan illik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1848