KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A rendszer

Baski Sándor

El reino – spanyol, 2018. Rendezte: Rodrigo Sorogoyen. Írta: Isabel Peña és Rodrigo Sorogoyen. Kép: Alejandro de Pablo. Zene: Olivier Arson. Szereplők: Antonio de la Torre (Manuel), Mónica Lopez (Ines), Josep Maria Pou (Frías), Barbara Lennie (Amaia). Gyártó: Tornasol Films / Atresmedia Cine. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 132 perc.

 

Öltönyös urak és kosztümös hölgyek vacsoráznak egy tengerparti étteremben. Jókedvűek, harsányak, ugratják egymást – látszik, hogy közös politikai családba, egy zárt, belterjes közösségbe tartoznak. Rodrigo Sorogoyen író-rendező nem érez rá késztetést, hogy fokozatosan vezesse be nézőjét ebbe a világba, magától értetődőnek veszi, hogy a közönség ismeri a rendszert és ezeket a típusfigurákat, ami – a film tucatnyi Goya-díja és jelölése mellett – jól illusztrálja, hogy mennyire penetráns lehet a spanyol politikát átható korrupció.

A Spanyolországon kívüli nézőknek nehezebb dolguk van, ha dekódolni akarják az összes utalást, vagy ha csak meg szeretnék érteni, pontosan milyen üzelmeket is folytatnak a konkrétan meg nem nevezett párt tagjai. Az viszont a teljes kép ismerete nélkül is egyértelmű, hogy Manuel alelnök, akit a párt vezetője négyszemközt, maffiafilmbe illő jelenetben az utódjának jelöl ki, nyakig sáros. Amikor nyilvánosságra kerül egy inkrimináló hangfelvétel, még bízik benne, hogy el tudja simítani a botrányt, de rövid úton kiderül, hogy elvtársai a bűnbak szerepét szánják neki.

Sorogoyen filmje úgy indul, mint a megtörtént eseteket feldolgozó drámák, majd szinte észrevétlenül alakul át politikai thrillerré. A kezdetben pehelysúlyúnak és simulékonynak tűnő Manuelről kiderül, hogy legalább annyira ravasz sakkjátékos, mint a Kártyavár Frank Underwoodja, és ha sarokba szorítják, akkor szó szerint mindenre képes a túlélésért. Sorogoyen olyan közelről tapad rá a főszereplőjére, és olyan hatékonyan fokozza a feszültséget, hogy a néző azon kapja magát: drukkol a szimpátiára elvileg méltatlan antihősnek. A rendszer sokáig mégsem tűnik többnek korrekt műfaji gyakorlatnál, csakhogy a fináléban kiderül: a műfaji köntös mindvégig álca volt. Sorogoyen kilép a politikai thriller kontextusából, és a történet hollywoodi típusú lezárása helyett tükröt tart a politikai elitnek, a médiának, és a rendszert még lebonthatónak tartó nézőknek is – és nem csak a spanyoloknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14290