KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Ahol a bölény dübörg

Yellowstone

Varró Attila

A kies montanai felszín alatt A Keresztapa gengsztervilága rombol.

 

Tekintve, hogy az amerikai televíziózás aranykorában a western műfaja jelentette a kisképernyős filmek gerincét és az ezredfordulós sorozat-hype is nagyjából a Deadwooddal indult, roppant fájdalmas, hogy manapság szinte hírmondó sem maradt a vadnyugatról (legfeljebb android-páncélban) – így aztán érthető a kísértés, hogy a Kevin Costner és Taylor Sheridan nevével fémjelzett idei Yellowstone-ban a kortárs környezet ellenére is a western tévés feltámadását ünnepeljük. De ne tévesszen meg senkit a Paramount szériájának epikus főcíme, a dübörgő bölényhordákkal, havas hegycsúcsokkal és lóhátról lasszózó tehenészlegényeivel: a kies montanai felszín alatt hamisítatlan Keresztapa-gengszterfilm bonyolódik, egy zsarolástól, megfélemlítéstől, sőt gyilkosságoktól sem visszariadó földbirtokos pátriárkával és három fiával: a hűséges, ámbátor gyenge Jamie-vel, az ítéletvégrehajtót jelentő kőkemény, hiperagresszív Beth-szel (aki történetesen befelé fordítva hordja méretes péniszét) és a közel-keleti frontról hazatért, tisztaszívű legkisebb fiúval, Kayce-vel, aki mindhiába próbál a körön kívülről választott ifjú neje segítségével elmenekülni az atyai örökségtől, a klánra támadó még sötétebb ellenfelek (aljas ingatlan-milliárdostól rókalelkű varjú-törzsfőnökig) visszarántják a családi vállalkozásba. Ugyanakkor a 21. századi kovboj-világ mégsem csak biodíszlet: két szempontból is létfontosságú és igen elgondolkodtató, vajon a Keresztapa 70-es évekbeli társadalomkritikája miért is fogalmazódik újra a modern alvilági kontextus helyett immár a Hollywood heartlandjét jelentő vadnyugat-mítoszban.

Az egyszerű magyarázat mögött ezúttal is Trump, vagy inkább népes középnyugati szavazótábora áll, amelyet Sheridan alkotása látványosan kiszolgál. A Yellowstone sosemvolt határvidék-világa a véreskezű, ám egyenes lelkű férfihőseivel, akik még kalapot sem vesznek néhány country-slágerbe illő bon mot nélkül, a hagyományos nemzeti értékeket xenofób izolációs politikába fordító eszméivel (eredendő és – jogosnak bizonyuló – ellenszenvet tanúsítva mindenféle idegen iránt, legyen nagyvárosi tahó, keleti parti hipszter vagy ferdeszemű turista) és a manapság mindinkább védelemre szoruló Természetet töretlenül legyőzendő/kihasználható ősellenségnek tekintő pionír-szemléletével (ebben a Montanában nem csak emberi prédára éhes grizzli, farkas vagy csörgőkígyó les minden bokorban/részben, de még egy bögöly is életveszélyt jelent a kívülállóknak), aligha a nagyvárosi polgárság és liberális értelmiség körét tekinti célközönségének – egy olyan, igen népes tábort szólít meg, amely évtizedek óta vár a maga Dallasára a bedőlt mezőgazdasági településeken és vidéki lakókocsipark-gettókban. A Breaking Bad óta felívelő kisvárosi mobfilm-sorozatok (Better Call Saul, Ozark) a bűnözést a kilátástalanság, nyomor egyetlen ellenszerének mutatják (lásd Sheridantől A préri urait), a Yellowstone csupán megteszi az utolsó logikus lépést ezen az úton: a Dutton család volt és leendő kovboj-donjai számára már nem is a társadalmi elnyomás, de a kíméletlen természet jelenti a végső igazolást a határtalan erőszakra és öntörvényűségre: a Gonosz Vadon, amely „nem akarja, hogy itt legyünk”, így aztán századok óta minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy életben maradjunk benne és megőrizzük hegemóniánkat – folyókat terelünk el, vadlovakat fogunk be, szögesdrót-kerítéseket húzunk (amit az őslakók tolvaj szándékkal lebontanak).

Ám Sheridan számára a westernfilm nem csupán a vadnyugat illúzióvilágának kapudrogját jelenti egy sosemvolt „szép régi világ” konzervatív ideológiájába, de egy olyan mélysötét erkölcsi paradigma szemléltető ábrája, ahol a cél minden eszközt szentesít – és éppen itt szorítja ki a John Ford-filmek individualizmusát a Don Corleone-filmek pragmatizmusa, jelezve a propagandába burkolt társadalomkritikai élt. A főhősnek tekinthető Kacey süllyedés-története pontosan leköveti, hogyan válik az erőszakos gyilkosságokra csupán rákényszerülő veterán végül megkeseredett, dühödt pribékké – míg a rezervátumi környezet eredendő veszélyei még igazolták az erőszakot, a hidegvérű lincselés mögött már a családi érdekek érvényesítése és a bosszúvágy lapul… és végső bukást ígér. Ha a Yellowstone a mai Amerika párezer hektárnyi metaforája, amely az agresszív elzárkózás és konzerválódás túlélési stratégiájára szavaz (szemben a Keresztapa-trilógia konstans terjeszkedési politikájával), akkor a Dutton-család tagjai épp olyan kihalásra ítéltetett fajnak számítanak, mint a teraszablakaik előtt legelésző maroknyi bölénycsorda – népes családi asztaluk (amely csak a családfő képzeletében létezik) hamarosan nem lesz jó másra, csupán halotti torra.

 

YELLOWSTONE – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Taylor Sheridan. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Kevin Costner (John), Luke Grimes (Kacey), Wes Bentley (Jamie), Kelly Reilly (Beth), Cole Hauser (Rip), Gil Birmingham (Rainwater), Danny Huston (Jenkins). Gyártó: Paramount Network. 9 epizód, 42-92 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13909