KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Egy magányos tinédzser

Kránicz Bence

The Edge of Seventeen – amerikai, 2016. Rendezte: Kelly Fremon Craig. Szereplők: Hailee Steinfeld, Woody Harrelson, Hayden Szeto. Forgalmazó: Sony. 101 perc.

 

„Mi a gond velem?” – tette fel magyar címében a kérdést nemrég egy másik független szellemű nevelődési mozi. Az Egy magányos tinédzser Nadine-je ugyanazt kérdezi magától, mint Ethan Hawke remek filmjének főhőse. Okos, józan, reflektált lány, mégis folyamatosak a vitái mind az anyjával, mind mintadiák bátyjával – sőt, mivel legjobb barátnője a történet elején túl közel kerül a fiútestvérhez, Nadine úgy érzi, az utolsó szövetségesét is elveszítette. Hollywoodban ugyanakkor a cinikus romantikus vígjátékok után a Gimiboszihoz vagy a Nevetséges Napóleonhoz hasonló cinikus kamaszfilmek is meggyökeresedtek, így aztán – legalábbis eleinte – Nadine sem fuldoklik az önsajnálatban. Lezser történelemtanára is tesz róla, nehogy a lány túl komolyan vegye a problémáit: mikor az emlékezetes nyitójelenetben Nadine drámaian az öngyilkossággal fenyegetőzik, Bruner tanár úr bevallja, őt is foglalkoztatja a gondolat, hogy itt hagyja a földi siralomvölgyet, ahol diákjai ebédszünetben sem hagyják őt békén.

Az Egy magányos tinédzser egyik erősségét a találó és jól egyénített karakterek jelentik. Woody Harrelson Mr. Brunerje a Három óriásplakát Ebbing határában seriffjét előlegezi: tüskésnek mutatkozó, de megbízható, derék ember. Az ötvenes, egyedülálló anya a társkeresés nyűgeivel birkózik, fiát a „férfi a háznál” kéretlen szerepe nyomasztja, a Nadine kegyeit leső osztálytárs pedig rendre túlizgulja és túlbeszéli a helyzeteket, mikor egyedül marad a lánnyal – mindenkinek megvan a maga baja. Mintha az író-rendező Kelly Fremon Craig sokkal többet tudna figuráiról, mint amennyit megmutat belőlük, viszont a színészek egy-egy mondattal sejtetni tudják a gazdag háttértörténeteket. Nadine-ként a Coen testvérek A félszeműjében felfedezett Hailee Steinfeld a felütésben magától értetődő egyszerűséggel nyeri el a bizalmunkat, hogy aztán a folytatásban jócskán veszítsen belőle. Fremon Craig magabiztos elsőfilmjének másik rokonszenves vonása ugyanis az, hogy alkotója bátran meri ellenszenvessé formálni a főhőst: a történet utolsó harmadában már nemcsak környezete, hanem nézőként mi sem értjük, mi baja ennek a lánynak. A rendező vékony jégen táncol, mert ha Nadine minden együttérzésünket eljátssza, úgy az sem fog érdekelni senkit, ha végre benő a feje lágya. Bonyolult feladatát Fremon Craig nem is tudja hiba nélkül megoldani, a hősnő pálfordulása a végjátékban nincs megfelelően előkészítve, nem szervesül az addig tanítanivalóan épített – illetve következetesen leépített – tiniportréhoz.

Ha az undok hősnő ballépéseit nem is tudja hihetően elsimítani, Kelly Fremon Craigre nyilvánvalóan érdemes lesz figyelni később is. A tinilány naplóját jegyző Marielle Hellerhez hasonlóan ő is a szokásos coming-of-age sémánál komplexebb és ellentmondásosabb hősnőt mozgat, így pedig mindkét film képes új energiákkal feltölteni a számtalanszor látott tinifilmes konfliktusokat.

Extrák: Kimaradt és rontott jelenetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13871