KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Telivérek

Kovács Patrik

Thoroughbreds – amerikai, 2017. Rendezte: Corey Finley. Szereplők: Anya Taylor-Joy, Olivia Cooke, Anton Yelchin. Forgalmazó: Bontonfilm. 92 perc.

 

Bajos egy fenékkel két lovat megülni, de bocsánatos bűn, ha egy elsőfilmes rendező teszi, akit a megfelelésvágy hajt. Corey Finley bemutatkozó mozija, a Telivérek egyszerre furfangos biztonsági játék és unikális stílusgyakorlat: filmtörténeti referenciák sokaságát mozgatja, de kor- és trendérzékeny független produkcióként jelenünkről is regélni akar. Főhősei, a tizenéves Lily (Anya Taylor-Joy) és hajdani iskolatársa, Amanda (Olivia Cooke) hosszú idő után sodródnak újra egymás mellé, és mély barátságot kötnek, egyúttal elhatározzák, hogy elteszik láb alól egyikőjük dúsgazdag, ám zsarnoki nevelőapját. Az alapkonfliktus korántsem újszerű, és nemcsak az ítészek által gyakran említett inspirációk (Gyilkos játékok, Mennyei teremtmények, Amerikai pszicho) figyelemreméltók, de a Telivérek még Cronenberg (Térkép a csillagokhoz), sőt Hitchcock (A kötél, Idegenek a vonaton) életművéből is merít.

Szerencsére Finley rafináltan közelít az alapanyaghoz: korlátot szab a bűnproblematikának, és inkább annak bemutatására összpontosít, hogy az aljas célt szolgáló dacszövetség miként emészti fel a lányok lelkét. A hamvasnak tűnő, ám belül romlott Lily és az érzelemszegény, mentálisan zavart Amanda izgalmas és szórakoztató ellentétpárt alkot, s a kapcsolatukat elmélyítő szekvenciák elbűvölően abszurdak, még akkor is, ha árnyékot vet rájuk a dikció fogyatékossága: olykor kimódolt, steril egysorosok keverednek a valószerűen őszinte gesztusokkal. A Telivérek csupán a játékidő utolsó harmadában kezd thrillerként működni, ám a gyilkosságot előkészítő mozzanatok annak ellenére érdektelenek, hogy ekkortájt lép be a történetbe a pitiáner drogdíler, Tim (a fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó szerepe), s e remekbeszabott mellékfigura úgy kell a nézőnek, akár egy falat kenyér, hiszen a kérges szívű lányok erkölcsi ellenpólusa: megnyerően esendő és szimpatikusan józan.

Miliőábrázolását tekintve elsőrangú a film: Finley és operatőre, Lyle Vincent hideg, fémes színekkel festik meg az egyébként is temetői hangulatú kertvárosi közeget. A kamera hol hosszú, változatos gépmozgásokkal barangolja be a labirintusszerű enteriőröket, hol felülnézetből – akár egy haragvó istenség szemszögéből – kémleli a hősöket, a befogadói tekintetet pedig olykor merész átélezések orientálják. A cselekménybe épített ellipszisek és a mozgóképes intertextusok (különösképp a Holtan érkezett című film noir megidézése) szintén remekül sülnek el, csak épp Lily és Amanda drámája veszít súlyából azáltal, hogy a Telivérek a végkifejletben látványosan megalkuszik a klisékkel. Így aztán debütáns rendezőnk sem korunk ifjúságáról, sem bűnről és bűnhődésről nem tud újat mondani. Formaérzékenysége és karaktervezetési képessége viszont kimagasló akkor is, ha e filmje inkább az indie szcéna középmezőnyét erősíti.

Extrák: Kimaradt jelenetek, kisfilm a látványvilágról és a karakterekről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13838