KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Annabelle 2: A teremtés

Csiger Ádám

Annabelle: Creation – amerikai, 2017. Rendezte: David F. Sandberg. Írta: Gary Dauberman. Kép: Maxime Alexandre. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Talitha Bateman (Janice), Stephanie Sigman (Charlotte nővér), Lulu Wilson (Linda), Miranda Otto (Esther), Anthony LaPaglia (Mullins). Gyártó: New Line Cinema / The Safran Company. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.

 

David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény) filmje egyszerre spinoff-ja a Démonok között-duológiának, folytatása a 2014-es Annabelle-nek és egyben eredettörténete is, amelyek közül az utóbbi a domináns, ugyanis stílszerűen régisulis horrorról van szó, aminek legközelebbi rokona talán Dario Argento Sóhajokja. A negyvenes években járunk, a helyszín egy árvaháznak kiadott tanya a semmi közepén. Egy babakészítő és felesége elvesztették gyermeküket, majd pár évvel később egyfajta helyettesítésként elszállásolnak féltucat fiatal lányt és nevelőnőjüket, akik mintha a „Sóhajok anyjának” balettiskolájába csöppentek volna, csak éppen boszorkányok helyett a halott gyermek szelleme kísérti őket a címszereplő baba képében. A ház úrnője ugyancsak több alkalommal eszünkbe juttatja Argento filmjének fő antagonistáját: a feleség elbaldachinozott ágyban rejtőzik a külvilág elől, később pedig két lány halálra rémül, amikor lefekvés előtt, a paplan alatt sutyorogva viccesen megidézik őt (kísértetiesen hasonló módon a Suspiria hálótermi jelenetéhez, amely a „Sóhajok anyjának” belépője is egyben).

A film stílusában is retró, meglepően kevés benne az olcsó CGI-jal odakent ijesztgetés és ahhoz társuló fülsiketítő hangeffekt, helyette a rendező kameramunkával és hangvágással kelt baljós atmoszférát. Az Annabelle 2-nek akadnak egyszerre váratlan és merész fordulatai, például a felénél főhőst cserél, és meglehetősen sok karakterrel dolgozik, akik javarészt nők. Annak, hogy nincs egyetlen fő protagonistája, persze hátrányai is vannak, például a finálé konfrontációjában kevésbé érdekli a nézőt a karakterek sorsa. Cserébe Sandberg alkotásának meglepően jó a humora, ami a kortárs hollywoodi horror átlagszínvonala felé emeli a rémfilmes dolgozatot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13360