KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A zátony

Vajda Judit

The Shallows – amerikai, 2016. Rendezte: Jaume Collet-Serra. Írta: Anthony Jaswinski. Kép: Flavio Martinez Labiano. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Blake Lively (Nancy), Oscar Jaenada (Carlos), Sedona Legge (Chloe). Gyártó: Columbia Pictures / Ombra Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 100 perc.

 

Hat évvel férje, Ryan Reynolds után (Élve eltemetve) Blake Lively is megpróbálkozott egy egyszereplős, erősen behatárolt helyszínen játszódó alkotással. Egy idilli titkos öbölben egy rá vadászó gyilkos cápa miatt a parttól alig 200 méterre található zátonyon rekedt szörföslány sztorija nagyon ígéretesen hangzik, és nem a színésznőn múlt, hogy az ígéretek beváltatlanul maradtak. A kudarcot már akkor sejteni lehetett, amikor kiderült, hogy a művet az izgalmas horrorfilmes alkotóból (Viasztestek, Az árva) Liam Neeson házi direktorává avanzsáló (Ismeretlen férfi, Non-stop, Éjszakai hajsza) Jaume Collet-Serra rendezi. A katalán filmes szépen betagozódott a hollywoodi tucatszakik közé, amire A zátony is újabb szomorú bizonyíték.

Collet-Serra alkotása – a nyilvánvalón kívül – olyan elődökkel rendelkezik, mint a Nyílt tengeren vagy a 127 óra, de meg sem közelíti azok színvonalát. Előbbi alkotástól az különbözteti meg, hogy abban két főhőst figyeltünk, így lehetőségünk nyílt pszichológiai megfigyelésekre, míg itt Nancy magányos harca lélektanilag kifejtetlen marad. Ehhez hasonlóan kihagyják azt a ziccert is, hogy a női főhős segítségével feminista szemszöget érvényesítsenek – így úgy tűnik, csupán azért választottak nőt központi figurának, mert kellemesebb a (férfi) szemnek szűk másfél órán át egy dúskeblű, hosszú combú szőkét, mint egy szőrös szörföst bámulni. Felmerül ugyan, hogy a főhősnő nemrég elhunyt édesanyját gyászolja, de Collet-Seráék ezzel sem kezdenek semmit. Egyetlen többértelmű motívummal dolgoznak, ám a sérült sirály szimbóluma arcpirítóan didaktikus. A zátony így végig teljesen kiszámítható marad: pontosan olyan, mint amit egy „ember vs. cápa” témájú tucatthrillertől várunk. Az egész játékidő alatt csupán az szerez kellemes perceket, hogy a műben olyan silányak a vizuális trükkök, mint a Sharknado-filmek gyengébb pillanataiban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12855