KritikaBlackhatTávoli Behatoló EszközVarró Attila
Mann gengszterhősei ezúttal cyberbűnözők, alvilága a digitális világ Tekintve,
hogy az elmúlt év hollywoodi filmtermésének tanúbizonysága szerint magára
valamit is adó sztár-auteur csakis filmszalaggal dolgozik, vesse tekintetét
akár mesebeli múltra (Noé, Django
elszabadult), a 20. század népszerű évtizedeire (Káprázatos holdfény, Beépített hiba), netán a sivár jövőre (Csillagok közt), a digitális technikában
rejlő művészi lehetőségek manapság elvétve találnak maguknak széles közönséget
érintő multiplex-filmekben fogalmazó szerzőket – olyan pedig, aki kifejezetten
rájátszik az újfajta képalkotás eltérő vizualitására, legfeljebb egy akad a
fősodorban. Mint a 2009-es Közellenség
fennen hirdette, a korábbi józan funkcionalitást félre téve Michael Mann maradéktalanul
elkötelezte magát a pixelek mellett: nem a szebb látvány (Collateral), a dinamikusabb akciók (Miami Vice) vagy a híradószerűség érzete (Ali) érdekében nyúlt digitális kamera után, hanem hogy
megszabadítsa filmjét attól a hagyományos illúzióteremtéstől, amit a precízen
bevilágított terek, a felvevőgépek köré komponált akciók, a celluloid-kép máig
utánozhatatlan mívessége biztosít. Mann számára az új technika egy új intimitás
lehetőségét jelenti film és néző között: az analóg felvevők mesterlövész Hosszú
Puskái után a testközelség élményét kínálja.
Minthogy a Közellenség
bukását elsősorban a modern technika és a klasszikus alvilág összeférhetetlensége
okozta, Mann az idei opuszt – amit immár kizárólag digitális kamerákkal vettek
fel – nem csupán kortárs környezetbe, de a formához szorosan illeszkedő világba
helyezte. Mivel életművében eddig is a gengszter-thrillerek jelentették a
biztos origót, logikus lépést jelentett a cyber-bűnözés közege és a hacker emblematikus
alakja, aki ezúttal egyaránt megkapja a főhős és az antagonista szerepkörét:
két szuper-hacker, az atomerőművet, tőzsdét szabotáló „Fekete Kalap” és a börtönbüntetése
eltörléséért embervadászatra vállalkozó ifjú konzoltitán versenyfutása zajlik Hong
Kongtól Jakartáig, amelynek tétje egyre személyesebbé válik. A kézműves
hagyományokra sokat adó Mann szemében a távolság, a közvetettség mindig is a
negatív karakterekhez kötődött, lásd hús-vér proxy-kkal dolgoztató bábjátékosait (az Erőd pokolbéli szörnyetegétől az Embervadász Lecktorán át a Miami
Vice távgyilkoló drogbárójáig): a Blackhat
címszereplője hibátlanul illeszkedik a sorba, sőt legtökéletesebb képviselője, aki
kanapéjáról egyetlen keyboarddal
nukleáris katasztrófát okozhat. Ráadásul a tipikus Mann-főhős soha ilyen
nyilvánvalóan nem jelent meg ellenfelének komplementereként (lásd az Embervadász vagy a Szemtől szemben nyomozóját), ismét csak a szabadságát veszélyeztető
Rendszer és a lelkét fenyegető sötét ösztön-én kettős szorításából kénytelen
kiutat találni: Hathaway próbaidős hacker-ének egyaránt meg kell szabadulnia a
bokáját szorító nyomkövetőtől és attól a csábítástól, ami szinte isteni
hatalommal kecsegteti embertársai felett – így aztán nem a törvény és nem a
személyes bosszú miatt végez saját kezűleg ellenfelével (Remote Access Tool
helyett valódi szerszámokkal), hanem belső megtisztulása végett (lásd a zárókép
kifehéredő monitorképét).
A digitális bűn világa azonban nem csak kiváló keretet
kínál a Mann-féle szerzői problematikának (függetlenség a külső és belső
kényszerektől) és filmkészítői ars poetica-nak („Minél közelebb, minél
gyorsabban a célponthoz jutni”), de illeszkedik ahhoz a Közellenséggel bekövetkező alkotói fordulathoz, ami a Blackhat, mint közönségfilm alapvető
problémájáért felelős. Miközben digitális palettája, kavargó akciójelenetei
(főleg az indonéz vezeklési ünnepségbe helyezett finálé), lüktető ázsiai
városképei lenyűgöző vászonélményt kínálnak, a cselekmény jóformán minden téren
súlyos sebektől vérzik: nem csupán a Mann-re jellemző tömör, ám költői
párbeszédek hiányoznak, de ezúttal kínosan erőszakolt a szerzői „végzetes
szerelem”-motívum, értelmetlenek a fordulatok és súlyos csalódást okoz a sokat
ígérő titokzatos indíték slusszpoénja is. Mintha a celluloidtól való teljes elfordulás
a történet megtagadásával járt volna – az egyesek és nullák irányítójaként a
rendező többé már nem törődne az árnyalatok, az átmenetek, az összefüggések
analóg erényeivel. A Blackhat
kétségtelenül egy magas szakmai tudású, vérprofi szuperhacker műve, de éppen
úgy csupán távolról, közvetve manipulálja nézőjét erős impulzusaival, akár az
életmű rettegett RAT-gonosztevői.
BLACKHAT (Blackhat) – amerikai, 2015. Rendezte:
Michael Mann. Írta: Morgan Davis Foehl és Michael Mann. Kép: Stuart Dryburgh.
Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Chris Hemsworth (Hathaway), Wei Tang
(Lien), Leehom Wang (Chen), Viola Davis (Barrett). Gyártó: Legendary Pictures.
Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált.
135 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 153 átlag: 5.48 |
 |
|
