KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A közös szenvedély

Baski Sándor

United Passions – francia, 2014. Rendezte: Fréderic Auburtin. Írta: Fréderic Auburtin és Jean-Paul Delfino. Kép: Inti Briones. Zene: Jean-Pascal Beintus. Szereplők: Tim Roth (Blatter), Sam Neill (Havelange), Thomas Kretschmann (Dassler), Gérard Depardieu (Rimet). Gyártó: Leuviah Films / Thelma Films. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 110 perc.

 

A világ talán legkorruptabb nemzetközi szövetségének elnöke úgy akarja megtépázott imázsát helyreállítani, hogy forgattat egy filmet a szervezet dicsőséges történelméről. A bérmunkára szerződtet egy másodvonalbeli francia rendezőt, a főbb szerepekre pedig – hála a 25 millió eurós büdzsének – sikerül olyan színészeket megnyernie, mint Gérard Depardieu, Sam Neill vagy Tim Roth, aki magát az Elnököt, a történet igazi főhősét alakítja. Az elkészült filmet végül Cannes-ban mutatják be, ahol Depardieu és a rendező társaságában a megbízó is végigvonul a vörös szőnyegen.

Mindez sajnos nem A közös szenvedély szinopszisa, hanem születésének története. A FIFA teljhatalmú ura, az újraválasztási kampányára készülő Sepp Blatter valóban megrendelt egy imázsfilmet, sőt állítólag a szkriptbe is belenyúlt. A végeredménnyel csak részben az a probléma, hogy egy kétes hírű szervezetet dicsőít, sokkal kínosabb, hogy ezt ritkán látható dilettantizmussal teszi. A közös szenvedély – és Blatterék – legnagyobb téveszméje, hogy a FIFA 110 éves múltja filmre kívánkozó alapanyag, öltönyös vezetői pedig alkalmasak a hősszerepre. Frédéric Auburtin író-rendező arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy a szövetség története, a megalakulástól, az első világbajnokság kiírásán át a vezetőváltásokig, tele van katartikus és felemelő pillanatokkal. Egy Peter Morgan kaliberű forgatókönyvíró talán képes is lenne dramatizálni az érdekesebb fejezeteket, A közös szenvedély alkotói ellenben csak a szépre emlékeznek, a valódi, drámai konfliktusok hiányoznak a filmből, ahogy természetesen a korrupciós botrányokról sem esik szó. A minden életszagot nélkülöző didaktikus dialógok, a ripacskodó színészek és a primitív cselekményvezetés láttán akár arra is gyanakodhatunk, hogy az alkotók szándékosan forgattak egy önparódiába fulladó posztmodern propagandafilmet, így fricskázva meg a gyanútlan megrendelőt. Innen nézve A közös szenvedély az elmúlt évek legfergetegesebb komédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11749