KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szemünk fénye

Parádi Orsolya

La guerre est déclarée – francia, 2011. Rendezte: Valérie Donzelli. Írta: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim. Kép: Sébastien Buchmann. Szereplők: Valérie Donzelli (Juliette), Jérémie Elkaim (Roméo), Gabriel Elkaïm (Adam). Gyártó: Rectangle / Wild Bunch. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc.

Akinek jól jönne egy komolyabb sokkterápia a tél végi depresszió kúrálására, annak bátran ajánlható Valérie Donzelli padlóba döngölő és felemelő önéletrajzi filmje. A harminchoz közelítő Roméo és Juliette egy bulin jönnek össze, és hamarosan gyerekük születik. A kis Adamnél azonban agydaganatot diagnosztizálnak. A pár elhatározza, hogy nem merülnek az önsajnálat mocsarába, hanem bíznak a felépülés 10%-nyi esélyében.

A francia színésznő-rendező saját életéből merítette a traumatikus történetet, és sok kreativitással mások számára is erőt adó alkotássá transzformálta. A főszerepeket nem bízta másra: ő maga és férje, Jérémie Elkaïm látható a filmben. Az ihletett és hiteles alakítások tehát adottak. Emellett az is kiemelendő, hogy az eseményeket nem nehezen emészthető dokudrámaként láthatjuk, hanem színekkel, lendülettel, és játékos humorral elevenednek meg. A többéves kórházi kezelés monotonitásából időnként kikapcsolódó pár hóban fogócskázik, rózsaszín körhintán ül, spontán csókos bulit rendez. Viccet csinálnak legmélyebb félelmeikből, hogy megóvják szellemi-testi-lelki épségüket. A film hol a francia újhullámot, hol a posztpunk korszakot idézi, sőt, még a spagetti-westernek feszültsége is megjelenik Ennio Morricone egyik emblematikus dallama által. Míg azonban a zenei választást csak dicsérni lehet, az időnként megszólaló narrátorok szerepe kérdéses. De talán ez a film egyetlen felróható hibája. A két főszereplő természetessége átütő, ahogy elszántságuk is. Szépek, fiatalok, és megmutatják, hogy a poklot úgy is meg lehet járni, hogy nem vész oda az ember lelke.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11105