KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Csak szex és más semmi

Ajándék ez a mag

Csillag Márton

Harmincas nő férfit keres, a gyerek jöhet, az apa nem. Goda Krisztina romantikus vígjátéka színházi bonyodalmakkal.

 

Negyedszázaddal Gothár Péter államszocialista szinglidrámája után a magányos magyar nő még mindig biztos egzisztencia után áhítozik. Az épülő kapitalizmusban nem a lakás teremt biztonságot, hanem az anyaméh.

Igaz, hogy túlzás volna párhuzamot vonni az Ajándék ez a nap késő-kádári társadalomrajza és az utóbbi évek legintelligensebb magyar közönségfilmjének élő emberi szövettel bevont műanyagvilága között – mert míg Gothár drámája a legvidámabb barakk (talán) legszomorúbb sorsait mutatja be, addig a Csak szex és más semmi legfőbb célkitűzése az, hogy hősei a végefőcím előtt megtalálják vélt boldogságukat –, a merész hasonlat mégis helytálló, hiszen mindkét film a groteszk élethelyzetek abszurd vonásait emeli ki, s az egyik akarattal, a másik esetleg akaratlanul mutat rá a népességcsökkenés problémájának gyökerére. Zéman Irén (Esztergályos Cecília) szeretője és névházastársa között hányódva keresi a megnyugvást jelentő budai kéjlakot, a színházi dramaturg Dóra (Schell Judit) azonban kéj útján szeretne lakot teremteni utódjának, aki a közműhálózati rajz után végre a város társadalmi térképén is bebiztosítaná az anyuka jól megérdemelt helyét. Az egyik nő egy lakásban találna rá önmagára, a másik reprodukció útján nyerne önigazolást. Ennyit változott a világ huszonöt év elteltével? Az annak idején luxusnak tűnő, de mára már köznapiszámba menő külsőségek után végre a belső értékek felé fordultunk, vagy egyszerűen a romantikus vígjáték műfaja kívánja meg az abszurd, de jól kibontható alaphelyzetet?

Az elsőfilmes rendezőnő ha nem is ünnepi, de nagyon takaros csomagolásban nyújtja át a nézőknek a gyermektelensége miatt boldogtalan színházi dramaturgnő kedves-szerelmes társkereső-kálváriájának történetét. A harminchárom éves Dóra szexet akar és gyereket, de szerelmet nem, mert csalódott a férfiakban. Akarhatna persze terepjárót vagy teniszpályát, mert az is megkapható kölcsönös szeretet és feltétlen bizalom nélkül, de akkor nem fél- vagy álértelmiségi vígjátékról beszélnénk, hanem szatíráról. Goda Krisztina azonban ragaszkodik a biztos-befutó zsánerhez, melyet az utóbbi években a Bridget Jones-filmek alkotógárdája csiszolt fényesre, és minden hercehurca nélkül adoptálja Budapestre Londont, színházra a könyvkiadót, vidéki színészre a City-dzsigolót, elismert dramaturgra a szürke irodakukacot. A társíró-rendezőnő magyar színházi közegbe ülteti a Jó és a Tökéletes férfi közötti választás drámáját, és a beépített anekdota-világ segítségével (a rendező autokrata perverz barom, a primadonna nimfomán hisztérika, a bonviván vidéki, a csapnivaló színészlány monológot akar) teszi hihetővé és szerethetővé a környezetet. A főszereplő Schell Judit, a két udvarló (Csányi Sándor és Seress Zoltán) és a húzónév Dobó Kata hízelgően jól teljesítenek – mert ismerik a terepet, és mert forgatókönyv-beli figuráik nem a levegőben lógnak. S ha ezeknek a karaktereknek van is a vetített képen túli kiterjedésük – azaz személyiségük –, a történet sekélyessége miatt kapcsolataik mégis nélkülöznek mindenfajta mélységet.

Goda filmje igyekezete ellenére sem ér nyomába Woody Allen személyiség- és létboncolgató keserédes vígjátékainak, annyiban mégis emlékeztet a – manapság egyre inkább a fősodor felé kacsingató – mester munkáira, hogy anekdotákból épített kisvilágában (magyar színházi élet) rendszerint tisztességes csattanót talál az egyes epizódok végére. Nem nagy dicsőség ez, de a mai magyar filmvilágban mégis csodabogárnak számít az az alkotó, aki egy viccet jól képes elmondani. A Csak szex és más semmi tele van jó viccekkel, melyeket jól esik egyszer meghallgatni, de izgalmas vagy tanulságos történet nem kerekedik ki belőlük. Goda Krisztina biztonsági játékot játszik, kerüli a intellektuálisan vulgárisból a közönséges felé tartó mellékutakat, az egzisztencialista vígjátékok és a randimozik rajongóinak igényeit mégis egyaránt kiszolgálja. A legújabb magyar szinglifilm nem ér ugyan a háború előtti nagypolgári-irodaházi komédiák nyomába, de korlátozott eredetiségével még így is könnyedén lepipálja a korszak filmjeinek mai remake-jeit.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8488