KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A boldogító nem

Harmat György

 

Amikor Tom Hanks 1994-ben elnyerte az Oscar-díjat a Philadelphia homoszexuális főhősének megformálásáért, a díjátadó gálán hálával és szeretettel említette meg homoszexuális irodalomtanára nevét. És most itt egy film, melynek főhőse kisvárosi tanár, akinek volt tanítványa hollywoodi sztár lett. Howard éppen nősülni készül, s menyasszonya társaságában izgatottan figyeli – akárcsak a városka többi lakója – a képernyőn az Oscar-ünnepséget. Nagy örömükre a tanítvány megkapja a díjat. S íme, mit kell hallania a tévéből a meghatott pedagógusnak? Hogy ő homoszexuális. Holott tudomása szerint nem az. William Wyler 1962-es alkotása, a Végzetes rágalom még tragédiaként kezelte két tanárnő feltételezett leszbikusságát, 1997-ben Paul Rudnick író és Frank Oz rendező már szatirikus vígjátékot kerekített a Tom Hanks-eset ihlette alapötletből. Ehhez persze nemcsak a megváltozott társadalmi közegre volt szükség, hanem arra is, hogy filmjükben tetemesen több legyen a „mozi”, mint az „élet”. Persze nagyon jól csinálják, és sok mindent bevetnek. Sztárok (Whoopi Goldberg, Glenn Close, Jay Lene) villanásnyi mókáját. Az Oscar-show filmbejátszásaként giccsparódiát. Nem utolsósorban pedig rendkívül szellemes karikatúrákat a szexuális irányultság sémáiról. (Hősünknek, Howardnak a cselekmény során rá kell döbbennie, hogy látens homoszexuális. Az egyik legfrenetikusabb jelenetben – kétségbeesetten és sikertelenül – meg akar felelni a Hogyan legyünk férfiak? című kazetta legkeményebb próbatételének: megpróbál mozdulatlan maradni Donna Summer I Will Survive-ja hallatán. Hiszen ahogy a tanácsadó mondja: „A férfiak nem táncolnak. Schwarzenegger sem táncol. Járni is alig tud.”) Elgondolkodtató mindazonáltal, hogy két éven belül ez már a második amerikai film (az első a Wong Foo, kösz mindent... volt), melynek végkifejletében egy kisváros teljes közössége vallja magát homoszexuálisnak, hogy bizonyítsa szolidaritását a hátrányos helyzetű hősökkel. Honnan veszik az amerikai filmesek azt a hazugságot, hogy az emberek tömegben vállalnak sorsközösséget a „másokkal”, a kitaszítottakkal? Az amerikai filmekből. Meg az Oscar-gálákból. Lám, Tom Hanks is milyen gyönyörűen szólt egykori nevelőjéről. És hogy is fejezhette volna be másképp beszédét: „Isten, áldd meg Amerikát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3648