KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pardon

Roboz Gábor

Undskyld jeg forstyrrer – dán, 2012. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Írta: Erling Jepsen regényéből Henrik Ruben Genz és Maja Jul Larsen. Kép: Sebastian Blenkov. Szereplők: Sara Hjort Ditlevsen (Helen), Nicolas Bro (Allan), Stine Stengade (Beate). Gyártó: Det Danske Filminstitut / Fine & Mellow Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 90 perc.

A dán Erling Jepsen igen termékeny és sokfelé nyitott kortárs író, akinek életművéről a hazai közönség tagjai kizárólag közvetve, három filmadaptáción keresztül alkothatnak valamiféle fogalmat. A sírás művészete díjakkal megszórt moziváltozata utáni két feldolgozást (Borzasztó boldog, Pardon) egyaránt Henrik Ruben Genz forgatta. A rendezővel már szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert bár a munkássága nagy részét lefedő tévés produkciókhoz aligha férhetünk hozzá, négy nagyjátékfilmje mind eljutott hazánkba, és ezek alapján eklektikus ízlésű alkotó portréja körvonalazódhat előttünk. A széttartó játékfilmes életmű részeit inkább csak az köti össze, hogy Genz egyértelműen kedveli a magukra maradt főhősöket, a szűk fókuszú történeteket és a hangnemkeverést, friss munkája pedig leginkább ez utóbbi vonása okán méltó igazán a figyelemre.

A film cselekményének középpontjában a huszonéves Helene áll, aki édesanyja brutális jellemzése szerint „technikai probléma” eredményeképpen született, és úgy cseperedik fel, hogy az apját nem is ismeri, az anyjánál pedig a velük élő kutya áll az első helyen. Amikor azonban Helene egy véletlennek hála összeismerkedik egy színtársulattal, felcsillan számára a lehetőség, hogy tagja legyen egy közösségnek. Az elrajzolt alaphelyzetből Genz rendhagyó fejlődéstörténetet bont ki vázlatosan kidolgozott figurákkal és váratlan fordulatokkal. Láthatóan ezúttal sem a formanyelvvel akar meglepni, hanem a még dán viszonylatban is furcsának ható hangnemkeveréssel, amiben feltehetően nagy szerepe van a családi traumák és a morbid humor (főleg a halállal való viccelődés) iránt fogékony Jepsen írói világlátásának is. A Pardon nem szól akkorát, mint a Borzasztó boldog parádés zsánerjátéka, viszont van annyira zavarba ejtő, hogy ne sorolhassuk be vállrándítással a túl jól ismert dán vígdrámák közé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11280