KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napok romjai

Schubert Gusztáv

Ha most elárulom, hogy az új Ivory-filmnek egy főkomornyik a hőse, alighanem félrevezetem olvasóimat. Beach, Firsz, Albert... a komornyik szó hallatán mindenféle komikus alakok jutnak az ember eszébe. Okkal, a komornyik, habár cseppet sem mulatságos, de roppant nevetséges. A méltóság, a nemesség puszta látszata. Eleven karikatúra. Feltűnése már maga is a hanyatlás jele. Akkor lesz szükség rá és a merev etikettre, amikor a valódi nemesség már fogyóban. Amikor aztán végleg elenyészik, és az úr megkülönböztethetetlenül hasonlóvá lesz, mint a szolga, újabb mulatság veszi kezdetét. (Nem tudok róla, hogy erre az ötletre építve bárki is megírta volna az arisztokráciát búcsúztató tévedések vígjátékát – itt-ott, például A tizedes és a többiek elején, felvillan ez a gyilkos poén. )

Ivory filmje egy olyan udvarházban, olyan Angliában játszódik, ahonnét kihalnak az arisztokraták. Gyökeresen új helyzet. Ha a lakáj marad a legméltóságosabb, legnemesebb, legtisztább szerzet, akkortól már a világ nevetséges, nem a főkomornyik. Akár azért, mert megpróbál hozzá alkalmazkodni, mint Kabos felkapaszkodott kispolgára Hyppolithoz. Akár azért, mert – mint itt – istenként imádja. Mr. Stevens, a főkomornyik, (Anthony Hopkins) csak visszfénye a kiválóságnak és a becsületnek, de legalább még emlékeztet rá valahogy. Ezért eshet meg, hogy egy pubban kvietált politikusnak nézik. Ezért, hogy egy derék asszony, az új házvezetőnő (Emma Thompson) beleszeret. Mr. Stevens valóban a tökéletesség szobra. De csak szobra, holt gépezet. Óraműlovag, felhúzzák és jár. Méghozzá halálosan pontosan. De csak ezt az egy, belékódolt programot tudja eljátszani. Életét tökéletesen kitölti a feladat, a nemesi udvarház védelme a tisztátalan külvilág állandó ostroma ellen, rendíthetetlen katona, örök vigyázban áll a vártán, ahonnan egy fényesre nem törölt kilincs aljas merényletnek, a helyéről elmozdította váza árulásnak látszik, elesni a megrakott tálcával, pedig maga a harctéri halál. Hol lehet helye ebben a katonás rendben asszonynak, szerelemnek, családnak, politikának, zűrös és piszkos külvilágnak. Ezért, s nem valami romantikus okból reménytelen Kenton kisasszony vágyódása. Akár Casanova, egy bábut szeret.

A Napok romjai tragikomikus románc. Kérdés csak az, tudjuk-e, akarjuk-e annak látni. A filmet csordultig átitat] dk a nemes illatok, az édes ízek, szemünket az angol lankák bársonypázsitja pihenteti, a tegnapi nap maradéka még mindig többnek látszik, mint amire akár a legbőkezűbb holnaptól számíthatunk. Bizony, mi is benne vagyunk a tragikomédiában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1127