KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zodiákus

Pápai Zsolt

Zodiac – amerikai, 2007. Rendezte: David Fincher. Írta: Robert Graysmith könyvéből James Vanderbilt. Kép: Harris Savides. Zene: David Shire. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Graysmith), Mark Ruffalo (Toschi), Robert Downey Jr. (Avery), Anthony Edwards (Armstrong). Gyártó: Warner Bros. / Paramount Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 158 perc.

 

A kriminológia történetének egyik legtitokzatosabb bűnözője az 1968-ban feltűnt Zodiákus, aki gyilkosságaival éveken át tartotta frászban San Francisco lakosságát. Kiszámíthatatlan és arcátlan fickó: kiszámíthatatlan, mert nem specializálódott semmiféle korcsoportra, nemre vagy rasszra, és arcátlan, mert éveken keresztül kódolt-kódolatlan leveleivel, telefonhívásaival frusztrálta a tarkójába lihegő nyomozókat. Akik máig nem fogták el.

A Zodiákus működése már a maga korában filmet ihletett, Don Siegel Piszkos Harryjét, ami minimum forradalmi darab a thrillerműfaj históriájában. David Fincher rendező nem tört ilyen nagyra, minden ízében klasszicizáló, mi több, retro tapintású mozit forgatott Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle egykori karikaturistájának két könyvére, továbbá a saját, több éves kutatómunkájára alapozva. A történet két szálon fut, az egyik a rendőrség két nyomozóját követi, a másik a San Francisco Chronicle két munkatársát: Fincher inkább rájuk koncentrál, az ő lassú amortizálódásukat mutatja be, a nyomozásra és a címszereplőre kevésbé figyel. Francis Coppola Magánbeszélgetések, illetve Alan Pakula Az elnök emberei című filmje inspirálta elsősorban, de egyes jeleneteken Peter Yates Bullittjának és a San Francisco utcáin című krimisorozatnak a hatása is érezhető. Coppolát, Pakulát vagy Yates-et megtaláljuk tehát a filmben – Finchert viszont hiába keressük.

Bár a dramaturgiai gépezetbe bekerül egy porszem (érthetetlen, hogy miért nem szembesítik az egyetlen valamirevaló gyanúsítottat a Zodiákus első támadását csodával határos módon túlélő fiúval), a történetvezetésre mégsem lehet panasz, továbbá példás a tempó, hatásosan mértéktartó a kísérőzene és az atmoszférateremtés is lehengerlő. Pazar tehát a film, mégis  hiányérzetet kelt, hiszen néhány kósza pillanat – mindenekelőtt egy kurta komputer-manipulált jelenet – idézi csupán alkotójának korábbi munkáit. Sok a statikus plán, és egyetlen kézből vett jelenet sem akad, olyan erős a klasszicizáló szándék, hogy az már gyanút ébreszt. Finchernek – tudjuk – volt némi szerepe abban, hogy a virtuális kamera annyira népszerű, annyira túlhajtott lett a kortárs moziban, elég csak a Harcosok Klubja kulcsjeleneteire vagy a virtuális kamerázás reklámfilmjeként is értelmezhető Pánikszobára gondolni. Most mintha vezeklésül készítette volna el a Zodiákust, szembe menve a trendekkel, ámde semmi újszerűt nem mutatva fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9024