KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy egészen kicsi kispolgár

Bikácsy Gergely

 

Monicelli manapság harmadvirágzását éli. A neorealizmus idején Stenóval közösen készített műve, a Hűtlen asszonyok ma is érdekes kor- és filmtörténeti dokumentum. Később a nagy kasszasikerű vígjátékok egyik specialistája lett (Brancaleone ármádiája), a legutóbbi években ezt a tehetségét az új olasz politikai komédiák szolgálatába állította (Az ezredeseket akarjuk). Monicelli saját tisztes színvonalát az 1963-as Elvtársakkal tudta meghaladni: érdemes lenne újból megnézni.

Monicelli új s kitűnően elkészített filmjének van egy nem egészen kicsi hibája: az, hogy tételt illusztrál. Nagy rutinnal, mester(ember)-ien, egy Elio Petrihez méltó becsvággyal teszi. A film lassú ritmusa, „visszafogottsága” ellenére (gondolom: épp emiatt) rendkívül feszült egészen addig, míg „meg nem sejtjük a szándékot”. Akkor aztán elkedvetlenedünk. Legalábbis az a néző, aki a művészetben a kitalálhatatlant, a tételbe nem zárhatót szereti. A százötven perces film egész első része ilyennek látszott, nem utolsó sorban Alberto Sordi kitűnő játéka miatt. Sordi olyan jó színész, hogy a hiteltelent is majdnem elhiteti. Mert sajnos a film főfordulata, „nagy ötlete” íróasztal mellett kiagyalt fikció. Monicelli filmje itt pompás és pontos környezetrajzból, „léttanulmányból”, színvonalas kisrealizmusból átfordul tételbe, modelláltságba, hamis általánosításba. Még ha a tételt igaznak hinném is, akkor is sajnálnám ezt a fordulatot. Dehát magában a tételben sem igen hiszek.

Tudom, a világ fittyet hány a józan észre, különösen a terrorizmus gyötörte Itáliában. Józan ésszel azonban mégsem hihetem, hogy a fasizmus szálláscsinálói és derékhada (avagy jelképes bázisa) a nyugdíjas kispolgárok, buta és öreg minisztériumi kistisztviselők. A terroristák fasisztoid rohamcsapatai természetesen lumpenelemekből verbuválódnak, s mögöttük rosszul emésztett magasztos ideológiáktól nyögő eltévedt értelmiségeik is állnak. Ez is séma, ez is közhely – viszont némileg tükrözi a valóságot, kár, hogy Mario Monicelli szégyelli ezt, ezt az ő képleténél sokkal tragikusabb társadalmi helyzetet. Annyira szégyelli, hogy tehetségesen – másról beszél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7981