KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A befejezetlen játszma

Vida János

 

Emlékmű ez a film, annak is szánták: a kínai polgárháború és a japán militarizmus áldozatainak emlékműve. A történet a húszas évek első felétől az ötvenes évek második feléig ível át, a kínai–japán kapcsolatok viharos korszakain keresztül a kínai–japán barátság megújulásáig, amit nem csupán a záró jelenetek érzékeltetnek, hanem a főcímadatok is: kínai és japán rendezők, írók, operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, hangmérnökök, szereplők, gyártó cégek kiszámítottan egyenlő arányban szerepelnek egymás mellett.

Az alkotók mindazonáltal nemcsak az alkalmi koprodukciós filmek, hanem általában az alkalmi filmek buktatóit is jó érzékkel elkerülték, amennyiben nagyszabású – 134 perces – művük nézője, hacsak nem készül előre föl, egy pillanatra sem veszi észre ezt a kiszámítottságot. Közben többnyire az az érzésünk, mintha kínai mozidarabot látnánk, amelybe valamilyen különleges ecsettel szokatlan színeket kevertek. Mindkét részről hazájukban hírneves és népszerű színészek formálják meg a főbb szerepeket – sőt némely kisebbet is –, de ebből sem kerekedik sztárparádé.

A gyönyörűen fényképezett film egységes világának megteremtéséhez nyilván jelentékenyen hozzájárult Szató Dzsunja japán társrendező közönségfilmeken edződött gyakorlata. Szató, aki pályája kezdetén egy ideig Imái Tadasi (a Szamurájhűség rendezője) asszisztense volt, már harmincéves korában (1962-ben) rendezett első játékfilmjében, A szárazföldi hadsereg kegyetlenkedéseinek történetében leleplezte az egykori japán militaristák bűneit. (Magyarországon a Szuperexpresszt, az Ádáz hajszát, a Bizonyítási eljárást láthattuk munkái közül).

A befejezetlen játszma ugyanolyan részletező realizmussal ábrázolja a kínai és a japán hadurak kíméletlenségét saját népükkel szemben, mint a Kínába betörő japán hadsereg háborús bűneit, megjeleníti a keservekkel teli esztendők hétköznapjait, s az első békeévek nyomorúságát is, csak az 1956-ban játszódó befejezésbe csúszott egy kevés – talán szándékolt – anakronizmus: ezek a jelenetek inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5703