KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Wittgenstein és az öngyilkosság

Fáber András

 

„Miért ír az ember? Mert nem elég

jellemes, hogy tartózkodjék tőle.”

(Kari Kraus)

 

A Filmvilág októberi számának megjelenése után több olvasó felhívta figyelmemet arra, hogy Ludwig Wittgenstein osztrák gondolkodó (Bécs, 1889 – Cambridge, 1951)nem követett el öngyilkosságot, mint azt én az Eszterkönyv című filmről írott kritikám egy mellékmondatában állítom róla.

Az eset némi magyarázatra szorul.

A XIX. század vége és a XX. század első fele az Osztrák–Magyar Monarchiában, illetve annak felbomlása után az utódállamokban sajátos, túlfűtött szellemi életet hozott. Sok kiválóság választotta az élet önkezű befejezésének útját (egyedül Ausztriából hamarjában a következők jutnak az eszembe: Ludwig Boltzmann fizikus, Ottó Mahler, a híres zeneszerző testvére, maga is muzsikus, Georg Trakl költő, Eduárd Van der Null, a bécsi Operaház építésze, Ottó Weininger lélekgyógyász és Stefan Zweig író), hogy egyéb, a filmesek képzeletét is megmozgató híres esetekről ne is beszéljünk (Rudolf főherceg, Redl ezredes).

Ludwig Wittgenstein hét testvére közül három is eldobta magától az életet: Hans, akit a zene vonzott, Rudi, aki a színházért lelkesedett, és Kürt, aki az olasz fronton harcolt.

A filozófus sokáig vívódott öngyilkos gondolatokkal, mint erről Naplójegyzeteinek számos bejegyzése tanúskodik 1914–1916 között, de még 1926-ban is hasonló késztetéseiről számol be barátjának, Paul Engelmannak.

Unokaöccse elmebeteg volt, aki „nem megírta, hanem megélte filozófiáját”, legalábbis ezt tanúsítja róla Thomas Bernhard osztrák író, aki viszont néhány éve lett öngyilkos.

Wittgenstein halálának körülményeire több volt tanítványa úgy emlékszik vissza, hogy „hagyta magát meghalni”.

Hogy természetes halállal halt-e meg?

Egy dolog bizonyos. Nem kérte utolsó szavaival, hogy „Uraim, ne lőjenek!”

Mindez természetesen nem változtat sem a kritikám többi állításán, sem Wittgenstein jelentőségén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4752