KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A boldogító nem

Harmat György

 

Amikor Tom Hanks 1994-ben elnyerte az Oscar-díjat a Philadelphia homoszexuális főhősének megformálásáért, a díjátadó gálán hálával és szeretettel említette meg homoszexuális irodalomtanára nevét. És most itt egy film, melynek főhőse kisvárosi tanár, akinek volt tanítványa hollywoodi sztár lett. Howard éppen nősülni készül, s menyasszonya társaságában izgatottan figyeli – akárcsak a városka többi lakója – a képernyőn az Oscar-ünnepséget. Nagy örömükre a tanítvány megkapja a díjat. S íme, mit kell hallania a tévéből a meghatott pedagógusnak? Hogy ő homoszexuális. Holott tudomása szerint nem az. William Wyler 1962-es alkotása, a Végzetes rágalom még tragédiaként kezelte két tanárnő feltételezett leszbikusságát, 1997-ben Paul Rudnick író és Frank Oz rendező már szatirikus vígjátékot kerekített a Tom Hanks-eset ihlette alapötletből. Ehhez persze nemcsak a megváltozott társadalmi közegre volt szükség, hanem arra is, hogy filmjükben tetemesen több legyen a „mozi”, mint az „élet”. Persze nagyon jól csinálják, és sok mindent bevetnek. Sztárok (Whoopi Goldberg, Glenn Close, Jay Lene) villanásnyi mókáját. Az Oscar-show filmbejátszásaként giccsparódiát. Nem utolsósorban pedig rendkívül szellemes karikatúrákat a szexuális irányultság sémáiról. (Hősünknek, Howardnak a cselekmény során rá kell döbbennie, hogy látens homoszexuális. Az egyik legfrenetikusabb jelenetben – kétségbeesetten és sikertelenül – meg akar felelni a Hogyan legyünk férfiak? című kazetta legkeményebb próbatételének: megpróbál mozdulatlan maradni Donna Summer I Will Survive-ja hallatán. Hiszen ahogy a tanácsadó mondja: „A férfiak nem táncolnak. Schwarzenegger sem táncol. Járni is alig tud.”) Elgondolkodtató mindazonáltal, hogy két éven belül ez már a második amerikai film (az első a Wong Foo, kösz mindent... volt), melynek végkifejletében egy kisváros teljes közössége vallja magát homoszexuálisnak, hogy bizonyítsa szolidaritását a hátrányos helyzetű hősökkel. Honnan veszik az amerikai filmesek azt a hazugságot, hogy az emberek tömegben vállalnak sorsközösséget a „másokkal”, a kitaszítottakkal? Az amerikai filmekből. Meg az Oscar-gálákból. Lám, Tom Hanks is milyen gyönyörűen szólt egykori nevelőjéről. És hogy is fejezhette volna be másképp beszédét: „Isten, áldd meg Amerikát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3648