KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Get On Up

Soós Tamás Dénes

Get On Up – amerikai, 2014. Rendezte: Tate Taylor. Szereplők: Chadwick Boseman, Nelsan Ellis, Dan Aykroyd. Forgalmazó: Bontonfilm. 139 perc.

Mikor Elvis meghalt, James Brown állítólag elintézte, hogy kettesben maradhasson az elhunyttal. „Elvis, te szemét! Már nem vagyok második” – zokogta az énekes holtteste fölött. Az anekdotában ott van, amit Brownról alapjáraton tudni kell: arroganciája, hatása és zsenije, mit tényleg csak Presleyéhez lehet mérni. Nélküle más lett volna Mick Jagger vagy Michael Jackson mozgáskultúrája, és más a komplett soul-, funk- és autóreklám-történet (gerappa!). A Get On Upban is ott van, amit a soul keresztapjáról Wikipedia-olvasás nélkül tudni illik: a bántalmazással teli gyerek- és a drogos őrülettel terhelt időskor, a fekete jogi mozgalmak iránti elkötelezettség, na meg a zenész, aki műfajokat reformált, és a saját kezébe vette az üzletet, az albumkiadást és koncertszervezést, modellt teremtve a lemezipar összeomlása után érkezők számára.

Tate Taylor (A segítség) filmjéből épp csak az összefüggések hiányoznak: hogy Brown támogatta ugyan Martin Luther Kinget, de nyíltan rasszista politikusokkal is barátkozott; hogy zsarnoki precizitása miatt a legkisebb kihágásért – késésért, piálásért, füvezésért – pénzbírságolta zenekarának tagjait, de évekig drogfüggő volt; hogy hihetetlen zenei érzékkel újított, de közben bíróságra is járt a másoktól elcsaklizott szerzemények miatt. Brown személyiségének összetettsége az, amit a rendező beáldoz az időugrálós narratíva oltárán. De a folyamatos idősíkváltásokkal nem Brown természetének hektikusságát adják vissza, csupán komikussá túlzott, afro-amerikai Forrest Gumppá rajzolják az énekest, aki hol Lyndon B. Johnsonnal, hol pedig Little Richarddal parolázik.

A stílus – a természetesen viselt extravagancia és a spontán hév keveréke – volt az, ami Brownt kiemelte társai közül. És a stílus – a negyedik falat áttörő önreflexió és a karikatúrára való hajlam – az, ami ezt a filmet félreviszi. Harsány, különcködő, és nem passzol a szokatlan biopic-narratívához, ami elmagányosodó amerikai zseniként, afféle zenés Vérző olajként festi fel Brown életét. Az életműhöz váltott belépőnek viszont, a legtöbb zenészbiográfiával ellentétben, hatásos, hiszen a sablonos magánélet (szegénység, majd siker, majd drogok) helyett inkább a karrierre és a zenére fókuszál. A feszes basszusgrúvokra alapozott, szaggatott szaxofon- és fülberúgott gitár-riffekkel színezett funkyra: a film valódi sztárjára.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12343