KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babycall

Sepsi László

Babycall – norvég, 2011. Rendezte és írta: Pål Sletaune. Kép: John Andreas Andersen. Zene: Fernando Vélazquez. Szereplők: Noomi Rapace (Anna), Kristoffer Joner (Helge), Vetle Qvenild Werring (Anders), Stig Amdam (Ole). Gyártó: 4 ½ Film / Pandora Filmproduktion. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc. 

Hatévnyi hiátus után Pål Sletaune A szomszéd feminin párdarabjával tért vissza: a bűnügyi fekete komédiákkal (Ponyvalevél, Most megfogtál!) indult norvég rendező 2005-ös kamarathrillerében az ízes skandináv szociohumort felváltotta a szürreálba hajló pszichohorror, a Babycall pedig ezt az irányvonalat folytatja, immár a groteszk tébolyspirált is steril szorongáshullámokra cserélve. Szakítás utáni szív- és agybajokkal küszködő fiatalember helyett ezúttal egy erőszakos férj elől rejtőző megviselt családanya és kisfia zárják magukra az ajtót egy Oslo legszélén álló panelházban, ahol a kellőképpen lerobbant asszonynak (A tetovált lányból ismerős Noomi Rapace újabb remek alakítása) elég néhány recsegős hangfoszlány a címbeli babamonitorból, hogy végképp elszakadjon a cérna.

Sletaune a skandináv thrillerek bejáratott stíluselemeivel és motívumaival zsonglőrködik – nők bántalmazása, családon belüli erőszak és egy banálisan bizarr szerelmi szál a jóléti társadalom perifériáján –, miközben A szomszédhoz képest több hangsúlyt fektet a jellegzetes kolorlokál kihasználására, ezáltal visszaköltöztetve hőseit a pályaindító Ponyvalevél panelnyomorának szomszédságába. A Babycall a minimalista skandináv szociodrámák komótos ritmusában vonszolja végig hősnőjét a szorongásból fakadó leépülés stációin (lásd még ugyanezt az ívet a szintén idén mozikba került A folyosóban), de főképp az olcsó csavarra épülő csattanónak köszönhetően Sletaune filmje mégsem lesz több egy sokadik hatás alatt álló nő biztos rutinnal felskiccelt portréjánál. Bár a panelrengetegben felbukkanó szellemgyerekek csak hellyel-közzel kihasznált motívuma izgalmas variációs potenciállal bír, mellyel a Babycall túlléphetett volna az Iszonyat által kijelölt kereteken, ám minden jel szerint Sletaune sem szívesen merészkedik a komfortzóna határain kívülre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11225