KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Számi vér

Baski Sándor

A 24. Titanic versenyprogramjának fődíjasa.

A számi származású, nyugdíjas éveiben járó Elle Marja évtizedek után először tér vissza szülőföldjére, hogy részt vegyen a húga temetésén. Mogorván és ellenségesen viselkedik, nem hajlandó a rokonokkal szóba állni, hiába kérik, hogy töltse náluk az éjszakát, inkább egy közeli hotelben száll meg.

A nézőben jogosan merül fel a kérdés: milyen ember az, aki hátat fordít a saját népének, és egyáltalán, a befogadó kultúrájáról híres Svédországban mi oka lehet arra bárkinek is, hogy megtagadja a származását? Amanda Kernell elsőfilmje a jelenben játszódó prológus után visszaugrik a 30-as évekbe, hogy megkeresse a válaszokat.

A 14 éves Elle Marja a tradicionális számi közösségből egy svéd bentlakásos iskolába kerül, ahol a kitörés esélye csak látszólag biztosított. A jó eszű, átlagnál tehetségesebb lány tovább szeretne tanulni, de tanárnője közli vele, hogy mivel a lappoknak kisebb az agyuk, jobb, ha ilyesmiről nem is álmodik. Támogatást otthonról sem remélhet, anyja is azt akarja, hogy az alapoktatást követően térjen vissza a családjához és a rénszarvastenyésztéshez. Elle Marja egyetlen menekülési útvonalat lát csak: elszökik otthonról, elhagyja a tradicionális számi viseletet és megpróbálja magát svédnek kiadni.

A Számi vér elsősorban a rasszizmus fogalmát árnyalja és katalogizálja. Megmutatja a legzsigeribb verzióját (svéd fiúk egy csoportja nyíltan kigúnyolja a főszereplőt), a tudományos köntösbe öltöztetett formáját (az iskolában megalázó rasszkutatási vizsgálatokat végeznek el a számi gyerekeken), és azt is, amikor a magukat felvilágosultnak tartó svéd szülők gyerekei önkéntelenül hozzák kínos helyzetbe Elle Marját.

Dühödt vádirat helyett Amanda Kernell filmje mégis inkább költői felnövéstörténet. Az író-rendező dramaturgiai és vizuális érzéke is dicsérendő, de a Számi vért az empátiája – és a kirívóan tehetséges Lene Cecilia Sparrok alakítása – emeli a műfajtársak fölé. Kernell az asszimiláció és az identitás absztrakt problémáit a lehető legegyszerűbb eszközökkel teszi személyessé és átélhetővé, az epilógusban így már másként tekintünk az idős Elle Marjára, mint a film elején. Ha gyerekkori döntésével esetleg nem is azonosulunk, pontosan értjük, miért lett belőle az, aki.

Baski Sándor

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13241