KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonathan Levine: Eleven testek

Fél-élet

Sepsi László

A zombifilm és a románc metszéspontjában különleges helyet foglalnak el azok a műfajhibridek, amelyek az élőhalott-invázió külső fenyegetése (Hullajó, Haláli hullák hajnala) helyett a párkapcsolat egyik szereplőjévé emelik a göröngyök közül előkúszó újraéledt korpuszt. A halálból visszahozott szerető szinte klasszikusnak tekinthető alapsémája (Re-animátor 2: Az újraélesztő menyasszonya) mellett az ezredforduló után számos alacsony költségvetésű függetlenfilm lelt felkavaró metaforát az élőhalott-tematikában, a zombi-fertőzéssel járó lassú fizikai leépülést érzékenyen megfeleltetve egy párkapcsolat visszafordíthatatlan szétrohadásának. A Shadow of the Dead vagy a Zombie Honeymoon filléres önmarcangolásaiban az érzelmek múlandósága ölt testet a folyton éhes, lassan szertepotyogó hősszerelmesekben, ahol egy idő után eldönthetetlen, hogy mi volt előbb: a csendes elidegenedés vagy az immár kellőképpen indokolt fizikai undor. A szintén élőhalottakkal és romantikával bűvészkedő Eleven testek azonban a másik végletből indít: nem a test leépülésében tükröződő lelki pusztulás vet véget egy virágzó szerelemnek, hanem utóbbi állítja meg a hullafoltok terjedését.

A Szépség és a Szörnyeteg történetének nagyfokú variálhatósága mindig is fontos ihletforrás volt a horrorszerzők számára, hiszen a monstrum különösebb nehézségek nélkül behelyettesíthető óriásgorillától a vámpírig szinte bármely kreatúrával (remélhetőleg egy Cthulhu-variációra sem kell már sokat várni). A zombik nem túl szerencsés testi adottságaik miatt eddig viszonylagos hátránnyal indultak a tömegfilmes párválasztásban és Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért, Fifti-fifti) regényadaptációja is inkább szemérmesen megfeledkezik a fizikai inkompatibilitásról (meghagyva azt a fent részletezett horrordrámáknak és a Porn of the Dead-féle sokkprodukcióknak). Ehelyett az Eleven testek családbarát módon az élőhalott létet a kora-felnőttkori elidegenedés metaforájaként használja – hasonlóan a Zombielandhez vagy a zombik helyett evilági limbóban ragadt holtakkal operáló Dead Like Me-hez –, ezáltal megszabadulva a téma minden olyan aspektusától, ami túlontúl zsigeri lenne a PG-13-as besoroláshoz. A főszerepbe emelt hulla, R (ejtsd: Romeo) ugyanazokkal az ironikus riposztokkal reflektál a körülötte lévő világra, amik általában a Jesse Eisenberg alakította élhetetlenek sajátjai (különös hangsúllyal a monoton hétköznapok visszásságain): mint arra a film szinte összes humorpatronját eldurrantó nyitójelenet rávilágít, a céltalan csoszogással töltött zombi-lét lényegében alig különbözik a világvégét megelőző állapotoktól. Így annak ellenére, hogy tessék-lássék felsorakoztatja a zombifilm számos állandó motívumát, agyevéstől a kihalt városok panorámaképeiig, az Eleven testekben a feltámadt hullák okozta világégés mindvégig másodlagos kulissza marad, miközben a vígjátéki alapötleten is rendre felülkerekedik a Majd meghalnak Mandy Lane-ért csendes melankóliája.

A Fifti-fifti után Levine ezúttal rák helyett zombikórral vitte vászonra egy helyét kereső fiatal felnőtt megváltástörténetét, akinek élet és halál mezsgyéjéről kell visszatalálnia a teljes szívvel átélt mindennapokhoz. De míg a két éve készült dramedyben precízen egyensúlyozott romantikus komédia és keserédes dráma között, a műfajparódia háttérbe szorulásával az Eleven testeken eluralkodik az Alkonyat-filmeket idéző szentimentalizmus – lásd az érzelmeiket visszanyerő holtak vérvörösen dobbanó digitális szíveit –, ezzel az alapkoncepció játékosságát is alárendelve a banális sablonmegoldásoknak. Levine szerelmi leckéje a kezdeti lendület után szinte észrevétlenül adja meg magát a románcok legnagyobb ellenségének: a rutinból fakadó unalomnak.

 

Eleven testek (Warm Bodies) – amerikai, 2013. Rendezte: Jonathan Levine. Írta: Isaac Marion regényéből Jonathan Levine. Kép: Javier Aguirresarobe. Zene: Marco Beltrami, Buck Sanders. Szereplők: Nicolas Hoult (R), Teresa Palmer (Julie), Dave Franco (Perry), John Malkovich (Grigio). Gyártó: SummitMake MoviesMandeville Films. Forgalmazó: Pro Video. Feliratos. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11394