KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Yamato – Öngyilkos küldetés

Tosoki Gyula

Otoko-tachi no Yamato – japán, 2005. Rendezte: Junya Sato. Írta: Jun Henmi regényéből Junya Sato. Kép: Yoshitaka Sakamoto. Zene: Jo Hisaishi. Szereplők: Takashi Sorimachi (Moriwaki), Shido Nakamura (Uchida), Eiji Okuda (Ariga), Hiroyuki Hiroyama (Tamaki), Tatsuya Nakadai (Kamio). Gyártó: Toei Co. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 145 perc.

 

Innen, Európából nézve nehezen érteni, miért keltette a Yamato az indulat olyan méretes hullámait tavaly Japánban, még ha tudjuk is, hogy az ország második világháborús szerepvállalásával kapcsolatos témák kényesnek minősülnek arrafelé. A fő kifogás az volt a filmmel szemben, hogy revizionista alapról tárgyalja Japán világháborús végnapjait, pedig nem csahos militarista szemlélettel készült, a hangütése több, mint diszkrét. A Yamato – európai szemmel – nem provokatív, inkább rossz film.

Pedig kezdetben nem ígér keveset, első blikkre mintha Cameron Titanicjának, illetve a BayBruckheimer-páros Pearl Harborjának a közös klónja lenne. A történet a második világháború végnapjaiba vezet, amikor Japán veresége már mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, csak a japánok előtt nem. Az amerikaiak ’45 április 1-én elsöprő támadást indítottak a Kyushutól (a négy nagy japán sziget legdélebbikétől) csak 500 kilométerre lévő Okinawa szigetcsoport megszerzésére. Okinawáról a japán városokat állandó fenyegetés alatt lehetett tartani, ezért a védők mindent egy lapra tettek fel. A totális csőd küszöbén több ezer civil lett öngyilkos és a sziget százezres helyőrsége is elpusztult, Japán légiereje jelentéktelenné olvadt, hajóhada megsemmisült.

Ennek az armadának volt a büszkesége a Yamato, korának legnagyobb – 64 ezer tonnás, 260 méter hosszú, 18 emelet magas – hadihajója, ami 1945. április 7-én került hullámsírba. A történteket a hajóra sok társával egyetemben tizenévesen felkerült egykori matróz eleveníti fel a jelenből visszatekintve. Lassan cammog a múltidézés, de abban sincs köszönet, amikor a nézőpróbáló előkészítő szakasz után az utolsó harmadban végre akciózni kezd a veterán – négy évtized alatt mintegy három tucat filmet alkotó – Junya Sato rendező: a felfordulás-szekvenciák formanyelvileg annyira sterilek, hogy hozzájuk képest a hatvanas évek halotthalvány hollywoodi háborús projektjeinek (Az angliai csata; Tora, tora, tora) hasonló jelenetei is forradalminak tetszenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8863