KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Azt beszélik

Vörös Adél

 

„Coo, coo, ca-choo, Mrs Robinson” – dalolta Simon and Garfunkel a ’67-es klasszikusban egy dévaj hölgyre utalván. Noha az Azt beszélik nem mérhető a Diploma előtt akkori robbanó frissességéhez, a nézhetőbb vígjátékok közé sorolható. Ezt azonban nem Kevin Costnernek köszönheti filmünk, aki volt már rossz, de ilyen élettelen soha (mi van az igazi „diplomás” Hoffmannal?) – hanem a közepesen vicces forgatókönyv figuráiba életet lehelő két színésznőnek: Jennifer Anistonnak és Shirley MacLaine-nek.

Sarah (Aniston) harmincas nő stabil kapcsolatban, házasság előtt, csak épp nem tudja, férjhez akar-e menni barátjához (Mark Ruffalo unalmas, néhol irritálóan hisztérikus alakítása). Krízisét csak élezi a kiindulóhelyzet: Pasadenába utazik teniszkedvelő-porcelánkészletes családjához, húga esküvőjére. Ám a fényképalbum-nézegetés meg a szülők házasságkötésének összevetése születésnapunk dátumával tudvalevőleg ritkán hoz szerencsét: esetünkben egy gondosan rejtegetett családi titok kerül napvilágra. A nagymami (MacLaine) ugyanis maga a megénekelt híres Mrs. Robinson, aki annak idején azt a fiatalembert (Costner) találta megkörnyékezni, aki a lányának csapta a szelet. Most meg az unokájának, aki egyébként csakis genetikai okokból vonzódhat a férfihoz (lásd a fásult Costnert). Innentől sejthető, hogy a nagyinak is lesz egy-két szava az ügyhöz, nem beszélve a talpraesett Sarah-ról (Aniston mesterkéletlensége gyakorlatilag elviszi a hátán a filmet).

Az Azt beszélik csak kevéssé használja ki korrekt alapötletében rejlő humorforrását. A Diploma előtt méltó női inverze is lehetne, ha lenne benne annyi spiritusz, mint rendezőjének, Rob Reinernek eredeti és bátor Harry és Sallyjében volt, ennek híján filmünk sekélyesen boldog véget ér, csak mi maradunk szomorúak. Hát, „God bless you please, Mrs Robinson”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8526