KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A magyar film egy kanadai szemével

Nemeskürty István

 

Köteteket lehetne már megtölteni a magyar filmről írott külföldi cikkekkel, tanulmányokkal. Nemzetközi filmtörténetekben is szó esik rólunk. Könyvet azonban alig írtak külföldiek a magyar filmről. Az első önálló kiadványt, egypár íves füzetet, Georges Sadoul írta rólunk 1952-ben: Panorama du Cinéma Hongrois, Paris. Aztán, tizenkét év múlva, Claude B. Levenson figyelt fel a megújuló magyar film értékeire egy máig érvényes, figyelemreméltó gondolatsorban, szinte előbb, mint az itthoni kritika. Könyve a Premier Plan sorozat 43. köteteként látott napvilágot: Jeune Cinéma Hongrois, Lyon, 1966. Rendezőink közül Fábri Zoltánról, Jancsó Miklósról, Szabó Istvánról könyv is készült: Fábriról Alekszandr Gerskovics szovjet tudós adott ki monográfiát Moszkvában, Jancsóról Michel Estévé Párizsban, Giovanni Buttafava pedig Rómában; Szabó Istvánról Bruno de Marchi írt.

Dicséretes kezdeményezés tehát, hogy a Corvina kiadta az idén negyvenéves kanadai egyetemi előadó, kritikus és író: Graham Petrie könyvét a mai magyar filmről. A tíz-egynéhány ív terjedelmű, gazdagon és szépen illusztrált, szerencsés formájú, kézbeillő könyv hat fejezete közül egy a hatvanas évek közepe előtti filmtörténeti előzményeket vázolja; három Jancsó. Szabó, Gaál művészetét elemzi; kettő pedig a többi, ma tevékeny rendező munkásságát tekinti át. Mint látható: Kanadából nézve Jancsó. Szabó és Gaál a legjelentősebb mai magyar filmalkotók. Ök keltették a szerzőben az igényt, hogy rólunk könyvet írjon.

A három rendezői portré közül íróilag is a Jancsó-fejezet a legjobb. Mintaszerűen kiváló, alapos és értő elemzés, szellemes fogalmazás. Emellett nem elfogultan lelkendezik, mert Jancsó hibáit, modorosságait is észreveszi és bírálja. De éppen ezért oly fontos számunkra kijelentése: „Jancsó ösztönösen eredeti: kedvelje bár valaki filmjeit, vagy ne kedvelje, el kell ismernünk, hogy nincs ma a világon hozzá fogható rendező.”

Különösen figyelemre méltó, amikor Kubrick. Penn, Peckinpah filmjeivel és módszereivel veti össze Jancsó művészetét. Megállapítja, hogy a kegyetlenség oly gyakori ábrázolása Jancsónál katartikus szándékú, humanista gesztus, nem öncélú játék; nem sugalmazza azt a hamis tételt – mint például Peckinpah filmjei – mintha az öles, gyilkolás, erőszak felszabadító hatású lenne. Ugyanakkor nem tagadja, hogy modorosságai, önismétlései, formai bravúrra törekvő hosszú beállításai, a nézőt egy csínytevő mosolyával magára hagyó, mert a mese szálait szándékosan elvágó, a cselekményt homályban hagyó Jancsó őt is idegesíti, annak ellenére, hogy elismeri: minden nagy művész valamennyi művében lényegében önmagát ismétli. Az Égi bárányt például éppen ezért nem is kedveli. Tanulságos számunkra, hogy Graham Petrie milyen jól érti a filmeket, milyen könnyen tájékozódik a történelmi háttérben, mennyire világosak számára a politikai összefüggések. Különösen a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák elemzésének olvastán tűnik ez ki. Egyedül a Sirokkóval nem tud mit kezdeni, szándékoltan zavarosnak tartja, s ezt a törekvést már a Fényes szelekben is jelenlevőnek érzi. Mintha a rendező – véli – itt mozgásokkal és szaladgálásokkal valami lényeges mondandót igyekezne elkenni, elhomályosítani.

Petrie könyvének másik hőse: Szabó István – a szerző szerint – a leginkább tekinthető az új hullám szülöttének, Truffaut és Resnais magyar tanítványának. Filmjeinek önvallomás jellege, friss lírája azonban mindig megkülönböztetik őt és megadják műveinek az egyéni színt. Szabó főtémájának az időt, mint emlékezetet tartja Petrie. Bánatot, örömet, barátságot, erőszakot és gyengédséget széles harmóniába olvaszt a múló idő. Az Apót és a Szerelmesfilmet elemzi legbővebben, a legtöbb kedvvel; a Tűzoltó utca 25-ben is sok eredeti leleményt talál és élvez. Szabó nagy formai erényeként méltatja azt a képességét, hogy – főleg a Tűzoltó utca 25-ben – nem tudni: percek, órák, vagy évek múltak-e el az egyes képsorok között.

Érdekes (milyen meghökkentő megállapításokat tud tenni egy külső szemlélő!), hogy Petrie Gaált tartja a nemzetközileg legismertebb, s a három rendező közül a legkorábban feltűnt rendezőnek. Valóban így van: Gaál 1963 kora nyarán rendezte a Sodrás bant, mely Karlovy Varyban díjat nyert, s külföldön már sokan ismerték, amikor Jancsó későbbi Szegénylegényekbe még nem került a világ szeme elé. (Az Így jöttem még a Szegénylegényeknél is jóval később.) Tanulságos, hogy Petrie sokkal jobb filmnek tartja az itthon – méltatlanul! – mellőzött, s háttérbe szorított Zöldárt, mint a kezdő rendező néhány hibáját felmutató Sodrdsbant. Rendkívül sokra tartja a Magasiskolát, mely számára a „realista elvonatkoztatás” (realistic abstraction) iskolapéldája. Tűnődésre késztető megfigyelése, hogy Gaál filmjeiben „a táj mindig túléli a film hőseit”.

És kik e három fejezetben méltatott három rendező után Petrie számára Kanadából nézve „a többiek”, persze közülük is a legjobbak, akikről még szót kíván ejteni?

Méltatja Fábri újabb filmjeit, elismerően, de mértéktartón; udvariasan jelezve, hogy az olvasó Claude B. Levenson könyvében például a Húsz óráról lelkesebb szavakat találhat; kedvvel szól Makk Szerelem című filmjéről, de a Macskajátékot nem tartja jónak; Kovács András legjobb filmjének a Bekötött szemmel tartja; Bacsó legjobb filmjeként a Kitörést üdvözli, míg a Jelenidőről azt a meghökkentő megállapítást teszi, hogy olyan, mint a Szabóné folytatása...; Rényi Tamás nálunk vitatott, Angliában igen jól fogadott Vöipyé-nek is szán egy bírálva méltató bekezdést.

A szerző számára fiatal nemzedékből Sára. Kosa, Gyöngyössy, Huszárik, Kézdi-Kovács. Sándor, Gábor, Kardos, Rózsa, Elek, Zolnay, Maár, Dárday, Mészáros Márta Grunwalsky, Dömölky, Szász, Szörény filmjeit említi és jellemzi egy-egy bekezdéssel, néha egy-két lapnyi szöveggel.

Filmjeik közös jellegzetességének tartja és üdvözli az élénk, szellemes, gyakran gunyoros társadalomábrázolást, a fontos napi kérdések őszinte felvetését és művészi szintű megmutatását; mint írja:”amíg ezt teszik, a magyar filmnek továbbra is tiszteletreméltó és elismert helye lesz a világ filmgyártásában”.

Graham Pétrie más értékrendet alakított ki magának, mint amilyent mi itthon tudomásul veszünk, ítélete bizonyára sokakat meglep. Tény azonban, hogy a magyar filmművészetről általában igen elismerően szól. Egy évi húsz mozi-nagyjátékfilmet előállító, a világ filmiparában szinte jelentéktelenül kis ország esetében ez rendkívül fontos dolog. És jelentős az is, hogy a szerző tudomásul veszi politikai körülményeinket, természetesnek tartja. hogy egy szocialista ország művészetéről ír.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8167