KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfias nevelés

Vida János

Ennek a türkmén filmnek Alekszandr Mitta volt a művészeti vezetője. Készítői Mannheimben az elsőfilmesek, Moszkvában a gyermekfilmek nagydíját nyerték el. A jutalmak odaítélői bizonyára valami ilyesmire gondoltak: az elkényeztetett, pityergős kisfiú-főhősből edzett, bátor legényke válik a film végére, s ez dicséretes példázata kiskorú nézők épülésére.

De vajon a félénkség jele-e az, amikor a fiúcska megsajnálja a nyájat terelő kutya kölykét, mert régi szokás szerint annak levágják a farkát? Kényeskedésből fakad-e keserves zokogásra, amikor meglátja, hogy a féltve őrzött báránykákat levágják, és kikészítik a bőrüket? S amikor nagyapja így vigasztalja: „így nem leszel férfi. Ez a világ rendje” – az példaszerű nevelés-e? Amikor apja megvetően félredobja a szép kis dohányzacskót, amit a fiától kapott ajándékba, csupán azért, mert szerinte a szövés nőknek való munka – ez talán a nemek közötti munkamegosztás időszerű felfogására utal? Az, hogy a kisfiú végül is beletörődik a hagyományos társadalmi szerepek változtathatatlanságába – megnyugtató befejezés-e? Sajnos, a film alkotói igennel felelnek mindezekre a kérdésekre, eszük ágában sincs azt sugallni, hogy a fiúcskának – az anyai nevelés jóvoltából – egyéni érzelmei, saját gondolatai voltak, amelyekről aztán le kellett mondania. Így aztán jóvátehetetlenül torzképpé görbülnek a külön-külön jól megrendezett jelenetek is. Bizony: a huszadik században sem fölösleges ugyan a műalkotás eszközeivel ábrázolni az évezredes patriarkális értékrend továbbélését; ám ugyanezt művészi színvonalon képviselni aligha lehetséges. Márpedig az alkotók ezt kísérelték meg.

Az utolsó jelenetben az apa, a tapasztalt pásztor rámutat az összeterelt, legelésző bárányokra – amelyekről már nem csak mi tudjuk, hanem a kisfiú is, hogy közeli halálra vannak ítélve –, s így szól a gyerekhez: „Nézd, milyen boldogok!”. S valóban: mosolygós-örömteli záró képsor, napfényes-vidám záró muzsika – s ezzel vége. Ezt látván-hallván, végigfolyt hátamon a hideg veríték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6026