KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A harmadik fokozat

Hirsch Tibor

A diktatúra éveiben a görög rendőrség letartóztat egy békés polgárt. Életvidám, középkorú férfi – nem ért semmit, visszautasítja a vádakat. Helyzete ezzel együtt reménytelen, hiszen a hírhedt biztonsági szolgálat fogta le. Államellenes tevékenység gyanújával; és az ártatlanságát kellene bizonyítania, nem a hatóságnak az ő bűnösségét. A Nagyfőnöknek ezúttal mégis igazi bizonyíték kell: verés, kínzás helyett finomabb eszközökhöz nyúl, kiismerhetetlen lélektani csapdát állít. Szabadnapos detektívek családias kíséretében szállíttatja át a gyanúsítottat a Központba, miközben a látszat-véletlenek formálta kirándulás minden pontján titkosrendőrök hada vár a szökési vagy szöktetési kísérletekre, beépített emberek tömege teszi próbára a szerencsétlent, reménykedik a fogoly valamilyen önleleplező botlásában, akármilyen apró jelben. A körülményes akció talán a kísérő detektív hűségének próbája is – bár ebben a filmben semmi sem biztos. A film közepéig elhisszük, hogy hősünk mintapolgár – akiből hamarosan a hatalom mit sem sejtő áldozata lesz. Aztán kiderül, hogy valóban a földalatti mozgalom kulcsfigurája került rendőrkézre, aki még vizsgálati fogolyként, szigorú őrizet alatt is képes magához ragadni a kezdeményezést. Egyáltalán, sose tudhatjuk: ki, mennyire lát bele a másik kártyáiba, hány ága-boga van a Hatalom vagy a Mozgalom terveinek, ki van belül, ki van kívül a beavatottság belső – legbelső – körén.

Mindez érvényes lehetne bármelyik Hitchcock-opuszra vagy Agatha Christie regény-filmszüzsére, Costa Gavras politikai krimijei közül egyikre-másikra – és Hernádi Gyula néhány forgatókönyvére. Pszichológia, politikus elkötelezettség, játékos kedvű modellépítés: mindezek együtt ritkán férnek meg egy filmben. A film alapvető gyengéje, hogy Fleischmann vonakodik választani ezek közül a lehetőségek közül: egyszerre használná ki valamennyit. Amikor rab és rabtartó párbaját figyeljük, egyszerre érdektelenné válik a „hús-vér” Görögország hitelessége, keresett ürügynek tűnik a politizáló körítés. Amikor egy Jancsó-film analógiájára a manipuláló és manipulált viszonyának modelljét keressük a történetben, akkor nemcsak a görög valóság, a lélektani mélység is fölösleges sallangnak számít, mely csak kikezdi a modell tisztaságát.

A Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban rendezője ezzel a jó tíz év késéssel bemutatott alkotással nemigen számíthat sikerre, a nagynevű színészek szerepeltetése ellenére sem. A vágás dinamizmusa, a nyugtalan kameramozgás – talán ezek A harmadik fokozat számba jöhető erényei? A film látványvilága néha valóban felidézi a Föld bármelyik diktatúrájának árnyékában engedély nélkül forgató filmes-újságíró titkos felvételeit: kényelmetlen fedezékben kuporogva leselkedik, keresi a témát, várja a jószerencsét. Leleplezni akar, és maga is fél a leleplezéstől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5122