KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Simon Birch, a kisember

Vidovszky György

 

A film egy aprócska fiúról szól, akinél már az is csoda volt, hogy életben maradt, hiszen alig volt több születésekor öt centinél. A megjelöltség természetesen küldetéstudattal párosult, Simon Birch-nek személyes kapcsolata van Istennel. Amikor Simon egy véletlen balesetben barátja, Joe gyönyörű édesanyját megöli, igazán szorosra fűződik kettejük viszonya. Egy feladatuk van: megtalálni Joe igazi apját.

A film hamisítatlanul amerikai sziruptömeg. S a legfelháborítóbb benne az, hogy Simon testi fogyatékossága hatásos fogás csak, álszent együttérzésre apellál a betévedt nézőnél. A film összemossa a testi tulajdonságot az Istenhittel, lelki óriássá növeli Simont, aki erkölcsileg mindenki fölé emelkedik kicsiségéből adódóan. Néhány ponton, mintha oldani kívánnák az alkotók az érzelgősséget, ezért bájosan csomagolt kedveskedő humort adagolnak a történetbe. De ez éppen a nagy igazságok és érzések kimondására készíti fel a nézőt. Vagyis ritmikailag kétségtelenül jól tagolt a film, érzelmileg pedig átlátszóan hazug. A legnagyobb kár talán a főszerepet játszó Jan Michael Smith-t éri, hiszen figurájában, egyéniségében ott rejlik az életszerű problémákkal való szembesülés kínja és öröme, de ebből a film semmit sem használ ki. A rendező sokkal inkább azzal foglalkozik, hogy tíz befejezéssel akár tízszer többet facsarjon ki e bosszantóan bárgyú történetéből és a zsebkendőkből. Még az első lezárás után kisebb csalódással távozhattam volna, így csak arra gondolhatok vigaszképpen, hogy talán mindenki ízlése szerint megtalálhatja a maga befejezését. Az utolsót mindenesetre már megbocsájthatatlannak tartom: Simon Birch egykori barátja húsz évvel később – akárcsak a film elején elindul Birch sírjától mély értelmű gondolatokkal és veretes érzelmekkel a fejében, hogy tudtunkra adja: őt megérintette kis barátja imént felvezetett élete. Jó neki!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4444